Sztárok

Jessica Simpson hasznot húz alakjából

Jessica Simpson boldogabb, mint valaha, ugyanis terhes első gyermekével. Egyszerűen csodálatosan néz ki, szinte vibrál körülötte a levegő! Látszik rajta, hogy pillanatnyilag egyáltalán nem érdekli enyhén teltebb alakja, sőt, még profitál is belőle.

Jessica ugyanis nagy sikerrel vezet egy körülbelül 1 milliárd dollárt érő divatvállalatot. Ruhákat, cipőket, táskákat és még több különböző kiegészítőket forgalmaz.

Az énekesnő véleménye szerint, ezt a sikert többek között teltebb alakjának és kisugárzásának köszönheti. A Lucky Magazine-nak adott interjúban a következőket nyilatkozta: „Amikor meghíztam nagyon sokan kritizáltak, mégis jól döntöttem, hogy nem lettem anorexiás, ugyanis akkor kezdett el nőni cégem sikere. Ugyanis ha nagyon vékony vagy, akkor az emberek nem tudják magukat azonosítani veled”. Jessica-ból csak úgy sugárzik az önbizalom: „Szeretem az alakom. Teljes mértékben meg vagyok magammal elégedve.”

Végre egy fiatal sztár, aki nem diétás tippjeit osztja meg rajongóival, hanem büszkén kiáll teltebb alakja mellett. Jól is teszi, hiszen tényleg nagyon csinos!
 
Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Sajnos nem olyan rég elhunyt Catherine O'Hara, aki a Reszkessetek, betörők!-ben Kevin anyukáját alakította, így most sok érdekesség előkerül róla.
Lifestyle
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Sztárok
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Sztárok
Kevesen tudják, hogy Katalin hercegné kifogástalan viselkedése és fegyelmezett eleganciája mögött egy gyerekkorban gyökeredző, kíméletlenül következetes anyai elv áll.
Lifestyle
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Egészség
Létezik egy olyan hétköznapi szokás, amelyről elsőre talán senki sem gondolná, hogy jelentős befolyással lehet az egészségünkre, a közérzetünkre és hosszú távon akár az életünk hosszára is. Ez a...