Utazás

Túrák a főváros környékén

Hogy ősszel se maradj szabadtéri programok nélkül összegyűjtöttünk néhány Budapest közeli kirándulóhelyet.

Ősszel az erdő csodálatos, a sárga, a piros és a barna minden árnyalatában pompáznak a fák, lenyűgöző látványt nyújtva a kirándulóknak. Emlékszem gyerekként, hogy örültem, mikor a szebbnél – szebb leveleket csokorba gyűjtöttem, otthon lepréseltem, majd felhasználtam ajándékcsomagolás díszítéseként.

Buda

El sem kell hagyni Budapest területét, hogy gyönyörű kirándulóhelyekre leljünk. A budai hegyekben is élmény kirándulni. A János-hegy a főváros legmagasabb pontja, a maga 527 méterével, a lusták libegővel a kevésbé lusták pedig gyalog juthatnak fel rá. Ha már egyszer fent vagyunk, érdemes a 23, 5 méter magas Erzsébet-kilátó csigalépcsőin is felmászni, páratlan kilátás nyílik a városra és környékére, tiszta időben a Velencei-tavat vagy akár a Mátrát is megpillanthatjuk. A János – hegytől könnyen megközelíthető Normafa, innen rövid sétával Makkosmáriára kirándulhatunk. Makkosmária rétjén akár piknikezésre is van lehetőség. Az itt található Trinitárius templomra is szakítsunk egy kis időt. A 18. században épült templom temetője zarándokhellyé vált, ezt is érdemes meglátogatni.

Ha nem szeretsz kirándulni, de a természetbe vágysz, látogass el a budakeszi vadasparkba!

Dobogókő

A fővárosiak egyik kedvelt úti célja, Budapesttől körülbelül 25 km-re található, így autóval könnyen megközelíthető. Dobogókő a nyugalom szigete. Közel 700 méteres magassága nem is olyan alacsony a hazai terepviszonyokat tekintve. Ráadásul a Föld szívcsakrája is itt található, ami energiával tölti fel az arra járókat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Dobogókőről számos túraútvonal indul. Eljuthatunk a lenyűgöző Rám-szakadékhoz, ami magyar viszonylatban nehéz túraterepnek számít, a nehezen járható szakaszokon való átjutást létra segíti. A völgyben csörgedező patak eső idején nagyon megduzzad, járhatatlanná téve az utat.

Dobogókőről eltúrázhatunk többek között a Holdvilág-árokba, a Nagy-kevélyre, Pilis- tetőre vagy a Pilisszentléleki Pálos kolostor romjaihoz is.

Visegrád

A visegrádi kirándulás nem is indulhatna másképp, mint egy kis reggeli hajókázással. A néhány órás hajóút alatt újra rácsodálkozhatunk a Dunakanyar szépséges vidékére. Visegrádon sok a látnivaló, a történelmi műemlékek, a Fellegvár, Mátyás Király

Múzeuma, a Salamon-torony, a Görgey-ház és IV. Béla szobra is népszerű az odalátogatók körében, de a túrákról se feledkezzünk meg!

A Magda-forrás, Ördög-bánya, Ördögmalom- vízesés mind-mind ékes bizonyítékai a Visegrád környéki táj változatosságának. Emellett elsétálhatunk Pilisszentlászlóra, Vöröskőre, a Rózsa-hegyre, a Szent László- hegyre. A Lőrinclaposi, a Zánkó és Pálóczki réten pedig piknikezhetünk, vagy megpihenhetünk egy kicsit és kinyújtóztathatjuk a kirándulástól megfáradt tagjainkat.

 

Oldalak

Utazás
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.