Utazás

Családi kikapcsolódás: irány a vidrapark!

Az idei nyár a vártnál kevesebb strandidőt tartogat számunkra, ám a hétvégi pancsoláson túl olyan családi programokra is bukkanhatunk, amihez nem kell kánikula, csak a nagycsalád és egy kis uzsonna jó adag kalandvággyal fűszerezve. Ha felhős időben hétvégi kiruccanásra vágynánk, itt van mindjárt a petesmalmi vidrapark!

Mindenki hallott már a vidrákról, mégsem olyan ritka, ha az első bólogatások után hirtelen összetévesztjük őket menyétféle társaikkal, és valójában hódra vagy nyestre asszociálunk.

Az Európa-szerte kihalás szélén táncoló vidrák Magyarország halastavai körül még boldogan vadászgatnak, a fokozottan veszélyeztetett faj szépségében mégsem gyönyörködhetünk a vadonban, hiszen éjszakai ragadozók lévén könnyen elrejtőznek a kíváncsi tekintetek elől.

 

A petesmalmi vidraparknak köszönhetően mégis lehetőségünk nyílik megismerkedni a vidrákkal leggyakoribb magyarországi előfordulási helyükön, a somogy megyei halastavak környékén.

A Nagyatádhoz közeli vidrapark 1998 óta várja ember-és vidravendégeit, ugyanis a park szabadidő központon túl vidramentő állomásként is funkcionál, így szerte az országból befogadja és meggyógyítja a segítségre szoruló vidrákat, hogy azok újult erővel térhessenek vissza a vadonba. A park nyitásával egyidős bemutató vidrákat ugyan már nem engedik vissza a szabadba, a természetes élőhelyüket hűen utánzó kifutóban mégis a vadonélő vidrák teljes életét élhetik, miközben a látogatók szívélyességét is élvezik. A babusgató szavak persze nem maradnak köszönet nélkül, a vízi szőrmókok ugyanis egy kis gyerekzsivaj hallatán azonnal felhagynak sziesztájukkal és előbújnak nádas rejtekükből.

 

A parkban persze nemcsak magukkal a vidrákkal ismerkedhetünk meg, hisz a parktól induló tanösvény a különleges faj életmódjába is betekintést enged, miközben a vidrák élőhelyét bebarangolva a tájvidék természetes varázsát szippanthatjuk magunkba, hátrahagyva a város zajos világát.

Az erdei zötykölődés után szívélyes fogadtatásra számíthatunk a park dolgozóitól, majd nem sokkal később két virgonc vidra üdvözöl minket, akik pár falatért minden mutatványt bevetnek, hogy elkápráztassanak minket, mi pedig végleg a szívünkbe zárjuk a pajkos élőlényeket.

A vidrapark nevét meghazudtolón nemcsak a vidrák életét mutatja be, hanem a Somogy megyei halastavak természetes élővilágát is, így a tanösvény hat állomásán elhelyezett madárlesekből a tavi és erdei élet szépségébe nyerhetünk bepillantást, miközben fekete rigót, szürke gémet, védett réti sast vagy épp fekete gólyát is láthatunk.

A tizenhárom éve működő vidrapark augusztus 13-ára családi napot hirdet, amelynek keretein belül játékos vetélkedőkön és számos programon keresztül ismerhetjük meg a tórendszer mozgalmas életét, a kézműves foglalkozásokkal kiegészülő családi nap pedig kortól függetlenül felüdülést jelenthet mindenki számára. A gyerekekkel sem lehet elég korán megszerettetni a természetet, a vidrapark sokszínű hétvégi programja pedig tökéletes alkalmat nyújt erre.

Ha a hétvégén egy egész napos felejthetetlen élménnyel szeretnénk gazdagodni, a vidrapark augusztus 13-i családi napja tökéletes választás lehet kicsik és nagyok számára egyaránt.

 

További képeket a parkról az alábbi viedóban láthatsz:

 

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Utazás
Egészség
Az immunrendszer megfelelő működését nemcsak az alvás, a rendszeres mozgás és a stressz szintje befolyásolja, hanem az is, hogy nap mint nap milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Bár sokan kizárólag...
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!
Sztárok
Úgy tűnik, továbbra sem felhőtlen a viszony III. Károly király és kisebbik fia, Harry herceg között, még akkor sem, ha a közelmúltban ismét személyesen találkoztak. A kulisszák mögött állítólag olyan...
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...