Sztárok

George Clooney nagy szerelmei

Az örök agglegény újra egyedülálló. Ennek apropóján végigvesszük eddigi románcait!

Mióta George Clooney és Elisabetta Canalis a napokban szakítottak, már többször lencsevégre kapták a szomorúan sétálgató, magányos olasz színésznőt. Több mint két évig alkottak egy párt, a sztár még olyan nívós eseményekre is magával vitte őt, mint az Oscar gála, vagy a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyege. Ennek ellenére neki sem sikerült az a bravúr, hogy elvetesse magát feleségül a színésszel.

Elisabetta elődje Sarah Larson koktél pincérnő volt, akivel még egy 2004-es szülinapi partin találkoztak, (ahol a nő éppen dolgozott) de csak 2007-ben kezdtek el együtt járni, és egy év után szakítottak. Pedig Sarah-nak szép jövőt jósoltak Clooney-val, mivel ő volt az első a férfi életében, aki elkísérhette őt az Oscar-díj átadásra. Ennek ellenére nem sokkal a ceremónia után véget ért a románc.
 

Baywatch lány, pincérnő és joghallgató 
2002 és 2007 között egy Baywatch-os hölgyemény, Krista Allen volt George partnere. Igazi se vele-se nélküle kapcsolat volt ez, már ők maguk sem tudták, összesen hányszor szakítottak ez alatt az öt év alatt. Sőt, 2008-ban a színész még egy szerepet is adott exének első rendezésében, az Egy veszedelmes elme vallomásai-ban.

Lisa Snowdon, brit modell 2000 és 2004 között tűnt fel rendszeresen George Clooney oldalán, de ők is közbeiktattak néhány szünetet. Sőt, a Vészhelyzet egykori Ross dokija elég lazán vette a dolgokat, hol az egyik barátnőjét részesítette előnyben, hol a másikat. 

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Úgy tűnik, a hollywoodi sztár igencsak szereti a pincérnőket, hiszen Párizsban is belehabarodott egybe, amikor a Peacemaker-t forgatta a francia fővárosban, 1996-ban. Celine Balitran a munka mellett jogot hallgatott az egyetemen, de gondolkodás nélkül követte Clooney-t Amerikába. Három évvel később a színész kiadta a lány útját, aki ezt követően vissza is tért szülőhazájába. 


Clooney is volt már nős
1987 és 89 között Kelly Preston volt Clooney párja, még egy közös házi kedvencre is beruháztak: ő volt Max, a malac. Max mindenkinél tovább együtt maradt a színésszel, 2006-ban bekövetkezett haláláig. George sokszor nyilatkozta, mennyire imádta az állatot. Ami a Kelly Prestonnal való kapcsolatot illeti, véget ért, amikor a nő házasságról kezdett beszélni. Vágya pedig végül teljesült: ha nem is George Clooney, de John Travolta feleségül vette.

Kevesen tudják, de az örök agglegénynek titulált színész is volt már nős. 1989-ben feleségül vette Talia Balsam-ot Las Vegasban. 

Talán a tönkrement házasság hatására döntött úgy, hogy nem nősül többet. Legalábbis eddig még nem talált senkit, aki meggyőzze ennek ellenkezőjéről. De mivel a színész most szabad préda, itt a remek alkalom, hogy valaki újból kísérletet tegyen, hogy jobb belátásra bírja...

 

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.