Britney Spears Budapesten koncertezik

Az igazi visszatérő Britney Spears a Femme Fatale koncertturnéja keretében Budapestre látogat. A rajongóknak már nem kell sokat várniuk, hiszen a koncert 2011 szeptember 30-án lesz a Papp László Budapest Sportarénában.

Britney Jean Spears alig 17 évesen robbant be a zenei életbe a Baby One More Time című albumával, ami csak a kezdet volt, hiszen azóta szinte évente hozott ki új albumokat. 2004-ben jelent meg a negyedik albuma az Int he Zone, amelyen példaképével, Madonnával énekelhetett együtt. Az énekesnő férjhez ment, két gyermeket szült, majd el is vált: kedvelt tini lányból botrányhősnő lett.

2007 meghozta Britney számára a visszatérést, hiszen Blackout című lemeze méltó folytatása volt korábbi albumainak. 2008-ban egy újabb albumot dobott ki az amerikai énekesnő, amely a Circus nevet viselte. Karrierjének tízedik évfordulóját a The Singles Collection című válogatáslemezével ünnepelte meg.

A Femme Fatale 2011 márciusában jelent meg és ennek a népszerűsítésére indította a Britney Spears Femme Fatale Tour-t, amelynek Kijev után következő állomása Budapest lesz. Egyébként a lemezen szereplő Hold It Against Me száma Amerikában a megjelenést követően rögtön toplistás lett.

 

Oldalak

Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.