Utazás

Római vakáció

Mindnyájan emlékszünk arra a jelenetre, amikor Audrey Hepburn a Spanyol lépcsőn fagyizott Gregory Peck-el a Római vakációban. Az olasz főváros azóta sokat változott, de sosem késő megcsodálni azt a rengeteg látnivalót, amitől mégis olyan emlékezetes maradt. 
 
Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket
 

Minden út Rómába vezet

Rómába szinte minden légitársaság indít járatokat. Legnagyobb reptere, a Fiumicino (hívják Leonardo da Vinci-nek is) mindösszesen 35 kilométerre található a fővárostól, amely vonattal, busszal, de akár taxival is könnyen és gyorsan megközelíthető. Ha a taxit választjuk, akkor számítsunk rá, hogy 70-80 euró alatt nem ússzuk meg, viszont, ha a reptéren állomásozó fekete, jelzés nélküli kisbuszok egyikét vesszük igénybe, fejenként 20 euróért már indulhatunk is. Ebben az esetben akár 8 utas is utazhat egyszerre, akik egymáshoz közel lévő szálláshelyekre szeretnének eljutni. Attól ne tartsunk, hogy nem találunk taxit vagy kisbuszt, hiszen a terminál kijáratainál egyből le is csapnak ránk a sofőrök. 
 
Ha nem is tudunk olaszul, érdemes néhány alapvető kifejezést elsajátítani. Ez azért is fontos, mert így az éttermekben és egyéb társalgási szituációkban is kedvesebbek lesznek velünk. Angolul szinte mindenhol beszélnek, és a városban is könnyen tájékozódhatunk az angol feliratok segítségével. 
 
Róma éghajlata mediterrán, így olyan növények is megélnek, mint a pálmafák, a ciprusfa vagy a cédrus. Az utcákon sétálva könnyen láthatunk narancsfákat szép érett narancsokkal, és az egész városnak olyan illata van, amit nehéz egyhamar elfelejteni.  
 
 
Pasta minden mennyiségben
Az éttermekben széles választékkal várnak pizzák, tészták és saláták tekintetében. Egy tipikus olasz főétel átlagban 6-10 euró között mozog, de egyéb ételekért (pl. grillezett csirkemell) akár 15-20 eurót is elkérhetnek. Ha van hely a bőröndünkben, érdemes egy szupermarketben tésztát vásárolni. A választék óriási, és egy csomag tésztát 1 euró alatt is megvásárolhatunk. Mivel Rómában viszonylag kevés nagyobb közért van, és azok is elég eldugott helyen, ezért nyugodtan kérdezzünk meg valakit, hogy merre található a legközelebbi, nehogy órákig bolyongjunk, míg találunk egyet. 
 
A legtöbb nevezetességnél vannak utcai árusok, akik hideg üdítőt és élelmet árulnak. Rajtuk kívül, főleg indiai származású árusok kínálnak a naptól óvó színes esernyőkön át a kalapokig mindent, amire a túristáknak szüksége lehet. Számítsunk rá, hogy áruik nem túl minőségiek, és egy-egy ilyen esernyő csupán egy-két napig bírja a gyűrődést.  
 
 
Föld alatt és föld felett
A legjobb tömegközlekedési eszköz a Metropolitana nevet viselő metróhálózat, amely két vonalból áll, és szinte az összes nevezetességnél megáll. Az A vonal nagyon korszerű, felújítási munkák miatt 2012 közepéig csupán szombaton jár hajnalig, minden más napon csak este 9-ig utazhatunk rajta. Ha ezt a közlekedési formát választjuk, érdemes utazóbérletet váltani az egyik metróállomásnál. Egy három napos 
bérlettel, amelyet angol nyelven is tájékoztató autómatákból vásárolhatunk meg 11 euróért, utazhatunk a buszokon és a villamosokon is. 
 
A látnivalók szempontjából, ha tehetjük, szálljuk fel egy városnéző, nyitott tetejű buszra. A legjobb a 110 Open elnevezésű, melyre 20 euróért 2 napig bármikor le- és felszállhatunk a megállóhelyein. 

 

 

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig...
Egészség
Először is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a szimpla nátha, és az influenza között.
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...
Lifestyle
Vannak olyan weboldalak, amik nem az egész pénzedet lopják el, inkább a sok kicsi sokra megy dologra játszanak.
Sztárok
Olyan horrorfilmet még nem készítettek, aminek kutya volt a főszereplője, de ennek is el kellett jönnie.