Schwarzenegger eltitkolt gyermeke

Egy héttel azután, hogy az ex-kormányzó, Arnold Schwarzenegger bejelentette, hogy elválik feleségétől, újabb sokkoló hírek kerültek napvilágra a házaspár életéből.

25 év házasság után döntött úgy a Schwarzenegger házaspár, hogy beadja a válókeresetet. Kettejük különélése már hónapokkal ezelőtt elkezdődött, amikor a Terminátor-filmekből ismertté vált sztár kiköltözött brentwood-i közös otthonukból. 

Kiderült, hogy a válás igazi oka nem más, mint, hogy Maria megtudta, férjének van egy 10 éves gyermeke a személyzet egyik tagjától. Schwarzenegger maga döntött amellett, hogy bevallja feleségének tettét. "Megértem és átérzem azt a haragot és csalódottságot, amit a családtagjaim és a barátaim éreznek. Nagyon sajnálom ezt az egészet." - mondta Schwarzenegger a Los Angeles Times-nak, majd hozzátette: "Megkérem a médiát, hogy tartsák tiszteletben a feleségem és a gyerekeim magánéletét ezekben a nehéz időkben. Amíg én megérdemlem a nyílvános vezeklést és a kritikát, a családom nem!"

Az eltitkolt gyermek és az anya neve sem nyílvános, de belsős forrásokból tudni, hogy a nő 20 évig dolgozott a Schwarzenegger családnak, míg idén januárban nyugdíjba nem vonult. 

A 63 éves színész és ex-kormányzó tavasszal óriási sajtóvisszhangot váltott ki, amikor úgy döntött, visszatér a filmekhez. Elmondása szerint már több, mint 15 ajánlatot kapott, többek között a Terminátor és a Predator újabb részeire. Május elején aláírt egy drámára is, mely Cry Macho címen megy majd a mozikba, és nyáron kezdik forgatni. 

Schwarzenegger egyik lelkes rajongója összegyűjötte a színész filmbeli karaktereinek legjobb mondásait, íme:

Oldalak

Video Visszatérés a munkába kisgyerek mellől - tippek a szakértőtől
Egészség
A puffadás, mint azt tudjuk, rendkívül kellemetlen probléma, amivel senki sem szembesül szívesen a nap közepén - szerencsére gyógyszerek nélkül, egy természetes módszerrel is megszabadulhatunk tőle.
Sztárok
Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő: Kate Hudson legidősebb gyermeke, Ryder Russell Robinson már 20 éves, ráadásul elképesztően sármos férfivá érett.
Lifestyle
Szerencsések azok, akik az alábbi három csillagjegyben születtek - nekik ugyanis remek hetük lesz!