Sztárok

Végzet ereklyéi – az Alkonyat legújabb vetélytársa?

Már Magyarországon is kiadták az első három kötetét annak a könyvsorozatnak, amelyet hamarosan megfilmesítenek az Államokban. Bár hazánkban egyelőre kevésbé híresült el, mint a csillogó vámpírokat felvonultató társa, mégis jó esélyei vannak. Lássuk, mi is az a Végzet Ereklyéi-sorozat!

A történet
Mivel Cassandra Clare sorozatát hazánkban ugyanaz a könyvkiadó jelentette meg, mint az Alkonyat-sagát, nem is meglepő, hogy fantasyról van szó. Elsősorban tizenhat év feletti kamaszoknak szól, ám annál fiatalabb vagy idősebb emberek is élvezhetik. Természetesen a szerelem is megjelenik benne, ám koránt sem annyira központi témaként, mint „csillámporos” társában; ahhoz túlzottan pörögnek az események.

Főhősnőnk, Clary Fray a Csontváros című első kötet elején egy gyilkosság szemtanúja lesz. Azonban rá kell jönnie, hogy akiket a bűnözőknek hitt, voltaképpen a hős megmentők, s akit áldozatnak, a rosszfiú egyik fajtája, ráadásul alvilági körökbe tartozik – szó szerint. Clary eddig átlagosnak hitt élete hirtelen démonok, vámpírok, vérfarkasok, és tündérek gyülekező helye lesz, és önképét is felül kell írnia – mint kiderül, e lények kordában tartása a feladata. Ráadásul anyját elrabolják, így nincs más választása, kénytelen vállalni sorsát, és Árnyvadásszá válni. Még szerencse, hogy ebben a kalandban akadnak társai, köztük többen is meglepően jóképűek…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Képregény, hangos könyv és film?
Amerikában rövid időn belül fel is kapták a több kötetes, és folyamatosan gyarapodó sorozatot. Megjelent képregényként, s mindegyiket meghallgathatjuk hangos könyv formátumban. A legújabb, negyedik részt már hírességek mondták szalagra: „Castle lánya”, Molly C. Quinn dolgozott együtt A pletykafészek Chuckját alakító Ed Westwick-kel.

Természetesen már a filmgyár is lecsapott rá. Bár a projektet még csak tervezik, az már biztos, hogy a rendező Scott Charles Stewart (Légió, 2009) lesz, a forgatókönyvíró a magyarok számára eddig ismeretlen Jessica Postigo. A vörös hajú Clary-t, Lily Collins fogja alakítani. Collins és Stewart már dolgozott együtt A pap – Háború a vámpírok ellen című film forgatásakor, és a fiatal lányt láthattuk Sandra Bullock oldalán is.

Hogy a többi szereplőt kik fogják játszani, egyelőre homály fedi. Tény, hogy a rajongók nap, mint nap készítenek különböző színész-összeállításokat, s a legtöbben a Negyedik főszereplőjét, Alex Pettyfert látnák szívesen Collins társaként. Ennek ellenére a modellből lett színész valószínűleg egy másik könyvadaptáció, a Joseph Delaney által írt Szellem inasa főszerepét vállalja, a nő nemű olvasók nagy sajnálatára...

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.