Sztárok

Naomi Watts szerint az őszinteség a jó párkapcsolat titka

A színésznő legutóbbi nyilatkozatával csatlakozott azok igen kiterjedt táborához, akik szerint az őszinteség minden kapcsolat alapja.

Naomi Watts már hosszú évek óta komoly kapcsolatban él a szintén színész Liev Schreiberrel, ráadásul két gyereket is nevelnek: a hároméves Sachát és a nála egy évvel fiatalabb Kait. Legutóbbi filmje kapcsán beszélt az őszinteségről, illetve hogy ennek mi köze van a szerelemhez és annak megtartásához. A Fair Game című film Valerie Plame CIA ügynök igaz története alapján íródott, akit Naomi játszott. A színésznő elismerte, óriási kín lenne számára olyan titkos életet élnie, mint az általa megformált karakter.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Naomi arról is beszélt, hogy visszatartott igazságot is elítéli: „Hiszek a teljes őszinteségben, Liev mindent tud rólam. Nem hiszem, hogy meg tudnám tenni – kimenni az ajtón és azt mondani, hogy egy másik államba utaztam, ahogy Valerie tette a munkája során. Talán nem vette észre, hogy a féligazság is ugyanannyira hazugság.”
 

Oldalak

Sztárok
Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...