Lifestyle

A legszebb hangú király

1895 december 14-én született meg Albert Frederick Arthur George Sandringham, akit a családja csak Bertienek hívott, a történelem VI. György királyként jegyzi.

 

V. György és Mária tecki hercegnő másodszülött fiát nem uralkodónak szánták.

A dartmouthi tengerészeti iskolában tanult 1913-tól, és főhadnagyként vett részt a Jylland félsziget melletti csatában.  1917-től a légierőben szolgált. 1920-tól yorki hercegként a királyt képviselte több rendezvényen.

Csendes,visszahúzódó ember volt, aki gyermekkorától fogva dadogott, nem szívesen vállalt közszereplést. Harmóniában és szeretetben élt feleségével Lady Elizabeth Bowes-Lyonnal, és két lánygyermekükkel. 

Édesapjuk halála után az idősebb herceg David került a trónra VIII. Edward néven, ám 1936-ban olyan döntést hozott, mely megváltoztatta a család életét és a történelmet is. 

VIII. Edward évek óta viszonyt folytatott az amerikai Wallis Simpsonnal. A hölgy külföldi származása talán megbocsátható lett volna, de korábbi házasságai semmiképp. Edward király mégsem mondott le erről a szerelemről,és a legnagyobb áldozatot hozta érte. Lemondott a trónról, amit így a fivére foglalt el, és 1936-ban VI. Györgyként koronázták meg.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A háború előtt álló ország ekkor még nem sejtette, hogy a legnemesebb uralkodó áll majd ki értük. 

A félénk, halkszavú és kétségbeejtően dadogó király gyermekkora óta küzdött orvosaival együtt a dadogása ellen. Tudta, hogy népéhez gyakorta szólnia kell, különösen egy háborús, zaklatott időszakban.

A II. világháború alatt VI. György és családja végig Londonban maradt,a Buckingham –palotában spóroltak a fűtéssel, és a bombatámadások idején sem menekültek el. A királyné így nyilatkozott: "Most már úgy érzem, szembenézhetek az East Enden lakókkal.”

A király Winston Churchillt is támogatta ellenálló politikájában. 

VI. György a népe mellett állt a legnehezebb időkben, gyakorta intézett hozzájuk beszédeket, ami komoly erőfeszítés volt számára, de segítségre talált. Különleges és rendkívül érdekes, meglepően újszerű beszédgyakorlatokkal segítette őt egyik legnagyobb bizalmasa Lionel Logue

Kettőjük kapcsolatát és a történelem eme megható darabját kiválóan mutatja be az idei év egyik legjobb alkotása a Király beszéde című film, melyet Tom Hooper rendezett.

Az érzelmes és drámai művön át tekinthetünk be egy szerény és bátor király, és egy bölcs és állhatatos ember történetébe. A történet egy egyszerű emberé, aki a maga erejével és okosságával szerzett elismerést, és egy uralkodóé, aki a dadogó kisgyermekből vált a legbátrabb és legszebb hangú királlyá.

 

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...