Aranyos hóbort vagy kényszerbetegség?

Biztos, hogy kétszer ráfordítottam a kulcsot a zárban? Na jó, megnézem harmadszorra is és biztos ami biztos, kinyitom és bezárom újra… – Ehhez hasonló gondolatok legtöbbünk fejében megfordultak, ám honnan tudhatjuk, hogy csak ártalmatlan hóbort vagy komolyabb probléma?

Bizonyos mértékig a kényszeres gondolatok, mozdulatok, cselekvések mindenkiben jelen vannak. Gyakran anélkül, hogy észrevennénk őket, olyannyira hétköznapivá válnak, hogy valamennyire már személyiségünk meghatározásában is szerepet játszanak. Kényszeres gondolataink megnyilvánulhatnak például abban, hogy tudatosan kikerüljük a csatornafedeleket séta közben; ha a kanapén megfelelő sorrendben kell állniuk a párnáknak; de az is, ha csak egy bizonyos irányban vagyunk hajlandóak kavargatni a levest.

Valamilyen szinten mindannyiunknak szükségünk van rituálékra, főleg azokban a helyzetekben, melyek feszültségérzettel töltenek el vagy azokban az időszakokban, melyek stresszesebbek a kelleténél. A kényszermozdulatok, -rituálék segítenek feldolgozni ezeket a helyzeteket, időszakokat, ezért azok hajlamosabbak a kényszerességre, akik félnek a változásoktól és a bizonytalanságtól, tehát inkább elfogadják az egyetemes szabályrendszert, minthogy számukra ismeretlen – ebből adódóan kényelmetlen – szituációba kerüljenek. Minél kevésbé elégedett valaki önmagával, minél kevésbé engedélyez magának hibákat, pontatlanságokat, annál közelebb kerül a kényszerbetegséghez.

Bár nagyon ritka, hogy valaki másképpen is meg tud szabadulni minden feszültségétől, ezért „nincs szüksége” kényszeres cselekvésekre, vicces vagy furcsa hóbortokra; a lakosságnak csak mintegy 2-3%-a szenved ténylegesen kényszerbetegségben. (Ami viszont gyakoribb mint az epilepszia vagy a skizofrénia!) Sokáig még ennél is ritkább betegségnek tartották, mivel a betegek – főként szégyenérzetből, mivel tisztában vannak a gondolataik irracionalitásával – nem fordulnak orvoshoz.

A kényszerbetegség leggyakoribb tünetei azok az állandóan vissza-visszatérő, zavaró kényszergondolatok, melyek renszerint szertartásos, minden logikát nélkülöző kényszercselekvésekhez vezetnek. Ezeket a beteg nem képes elfojtani, ahogy a betegség elnevezésében is látjuk: kényszert jelentenek. Ahogy az enyhébb esetben, a cselekvések itt is a belső feszültségek, bizonytalanságok elnyomására szolgálnak, az őket követő – részleges – megnyugvás állapota azonban csak átmeneti, a beteg rövid idő után ismételten a végrehajtásukra kényszerül. A legsúlyosabb esetben képes a betegség a nap nagy részét kitölteni, ezzel megakadályozva a beteget, hogy normálisan élje az életét.

Leggyakrabban tinédzsereknél és fiatal felnőtteknél jelenik meg a kényszeresség – vagyis abban az életszakaszban, ahol amúgy is hajlamosabbak vagyunk a bizonytalanságra, ám a kutatások szerint gyakran már a gyerekkorukban felbukkantak bizonyos mértékig kényszeres rituálék. A gyermekeknél sokszor figyelhetők meg kényszeres tünetek, ennek azonban a legritkább esetekben tulajdonítanak jelentőséget, mondván „majd’ kinövi”. A kényszerbetegség rendszerint igen hosszú időn keresztül tart, súlyossága nem nagyon változik , kezelés nélkül azonban ritka a teljes gyógyulás. A fáradtság, a stressz átmenetileg súlyosbíthatja, gyakoribbá teheti a tüneteket.

A legjellemzőbb kényszercselekvéseket a hétköznapokban csak tisztaságmániának nevezzük: ez megnyilvánulhat kórosan gyakori kézmosásban, mosakodásban, de állandó takarításban, mosásban is. Második helyen állnak az ellenőrzési-kontrollálási kényszercselekvések (zárak, villanykapcsolók ellenőrzése), a harmadik leggyakoribb kényszercselekvés-csoport pedig az ismétlési rituálék (újraolvasás, -írás; küszöbön átlépések, lépcsőzések). Ezután következnek a számolási kényszercselekvések (szavak, lépcsőfokok, a terítőn lévő minták számolása és újraszámolása) és a rendrakási – szimmetriára törekvési rituálék, amik a tisztaságmániához kapcsolódnak (tárgyak szigorú sorrendbe rendezése, szőnyegek, függönyök igazgatása). Sokan nem is gondolnánk, de kényszeres cselekvésnek számít még a gyűjtögetési mánia és a túlzott babonásság is, mivel ezek is megnehezíthetik a társadalomba való beilleszkedésünket, ezáltal az egész életünket is.

Ha magadra ismertél a példákból, csak akkor érdemes orvoshoz fordulni, ha a tünetek már tényleg kórossá válnak és teljesen átveszik az uralmat a személyiséged és a cselekvéseid fölött. Azonban erre a betegségre is igaz, hogy kulcsfontosságú a korai felismerés, ezért ha súlyosabb kényszergondolatokat, -rituálékat fedezel fel az életedben, nem szabad szégyenkezned, hiszen a tünetek nem csak a te életedre lehetnek negatív hatással, hanem az egész környezetedre is.