Egészség

9 szem dió és a stressznek annyi

Egy érdekes amerikai kutatás szerint már 9 szem dió is segíthet a mindennapi stressz leküzdésében. Tarts magadnál, és ha a főnököd ideges, adj neki is párat a békesség kedvéért.

 
 

Az amerikai Penn State Egyetem kutatói a vérnyomásra gyakorolt hatását vizsgálták a diónak, a dióolajnak és lenolajnak 22 önkéntesen. A résztvevők egy része maradt a normál étrendjénél, míg a csoport másik része az étrendjük mellé napi egyszer kapott kilenc szem diót és egy teáskanál dióolajat.
 

Hat hét elteltével stressznek vetették alá őket: először kamerák előtt beszélgettek velük, majd jéghideg vízbe kellett lógatniuk a lábukat. 
 
A kutatók eközben mérték a vérnyomásukat, s így összehasonlíthatóvá vált, hogy az eltérő étrendek eredményeztek-e valamilyen változást a stressz és a vérnyomásértékek viszonylatában.
 
Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk
Az eredményeket összevetve kiderült, hogy a diót is tartalmazó
 étrendűeknél statisztikailag is értékelhető csökkenés mutatkozott a vérnyomásban a stresszhatás alatt. Viszont a lenolajat fogyasztóknál nem mutatkozott különösebb változás.
 
 
Mindannyian ki vagyunk téve valamilyen fokú idegeskedésnek, ám étrendi változtatásokkal sokat tehetünk azért, hogy szervezetünk jobban alkalmazkodjék a stresszes kihívásokhoz – állítják amerikai kutatók. Vizsgálatokkal igazolták, hogy például a dió képes megőrizni minket attól, hogy
 felmenjen a vérnyomásunk. 
 

Oldalak

Egészség
Egészség
Egy különleges színű, antioxidánsokban gazdag paradicsomváltozat a kutatók figyelmét is felkeltette, nem véletlenül, ugyanis olyan növényi vegyületeket tartalmaz, amelyek szerepet játszhatnak a...
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...