pápa
Sikerült meghozni a döntést a Vatikánban, felszállt a fehér füst, szóval megválasztották az új pápát.
Bár a sajtóban sokszor lehet olvasni, hogy Erdő Pétert az esélyesek közt tartják számon, és akár magyar is lehet az új...
A bíborosok elszállásolása a Domus Sanctae Marthae-ban, vagyis Szent Márta-házban lesz, ahol teljesen el fogják őket...
Bár a divat és az udvari protokoll sokszor kéz a kézben járnak, néha egy apró részlet mögött évszázados hagyományok...
Róma egyik központi kórházába ment Ferenc pápa szerdán, miután továbbra is gyengélkedik influenzás megbetegedés miatt...
Ünneplő hívek hallgatták végig a Szent Péter-bazilika erkélyén szónokló Ferenc pápát, aki hétfő délben mondta el...
2,8-as földmozgás volt.
Az ereklyét Stanislaw Dziwisz lengyel bíboros, a néhai pápa személyi titkára adományozta a lakiteleki Jézus Szíve...
Kijevbe utazik Matteo Zuppi bíboros, aki Ferenc pápa békeküldöttnek nevezett ki, hogy megpróbálja előmozdítani az...
„Hónapok teltek el, mire elcsattant közöttünk az első csók” – Őszintén vallott a házasságáról Szandi
Pintácsi Alexandra, Szandi egyike azoknak a hazai művészeknek, akik a pápalátogatás alkalmából részt vehettek az...



















