Mennybe ment a színpadon Rékasi és Pikali - Hatalmas sikert aratott közös darabjuk

Rékasi Károlynak a könnye is kicsordult a meghatottságtól, mikor a közönség őt és párját, Pikali Gerdát éltette a József Attila színházban. A színész a motorbalesete óta most először tudott teljes értékűen jelen lenni a színpadon, és a nézők ezt vastapssal hálálták meg neki.

Boldogság

"Valóságos mennybemenetel volt, ahogy a nézők ünnepeltek bennünket. Nyáron meghaltam, és most itt ez a felfoghatatlan siker. Nagyon jól éreztük magunkat a színpadon. Élvezetes volt a párommal, Gerdával együtt dolgozni. Pont ugyanolyan elvárásokat támaszt magával szemben a színpadon, mint én saját magammal. Úgy öleltük magunkhoz ezt a darabot az összes alkotóval együtt, ahogy az a nagykönyvben meg van írva." - mondta a Borsnak Rékasi.

A vígjáték címe Boldogság, a rendező Verebes István, és két elvált ember történetét meséli el. Mintha csak Gerdáról és Károlyról szólna az egész. Rékasi ugyan már novemberben visszatért a színpadra egy korábbi szerepében, de a Boldogság volt az első premierje.

A napilap szerint Rékasi annyira meghatódott a közönség vastapsától, hogy egy könnycsepp is legördült az arcán. Megérdemelte a tapsot, hiszen profi módjára leplezte fájdalmait, hatalmas önfegyelemmel és kitörő jókedvvel játszotta végig a darabot.

Nyomj egy lájkot, ha te is megnéznéd Rékasit és Pikalit egy színpadon!
Ezt is ajánljuk: "Először is megismerkedek önmagammal" - Így zajlik Polyák Lilla élete a válás után

Fotó: Facebook; Leadfotó: MTI

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...