Sztárok

Kállay-Saunders a botrányról: "Ne nézzetek hülyének!"

Az amerikai származású énekes szombat óta egyetlen újságírónak sem volt hajlandó hosszabban nyilatkozni arról, hogy miért énekelt hamisan a Dal 2016 döntőjében. Kállay-Saunders csupán egyetlen rövid facebook-bejegyzésben reagált. Ez azonban többet mond ezer interjúnál...

C-moll helyett D-moll

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A Megasztárban felfedezett kiemelkedő tehetségű énekes szombati produkciója után igazi összeesküvés-elméletek kaptak szárnyra arról, hogy hogyan is történhetett meg az, hogy András nem a megfelelő hangnemben énekelte el versenydalát, a Who We Are-t. Ráadásul kétszer is egymás után!

A Kállay-Saunders Band dalának egyik szerzője, Pacsai Márk vasárnap egy hosszú és tegyük hozzá, eléggé meggyőző videót tett közzé, melyben azt elemzi, hogy mi állhatott a hamis produkció mögött. A profi zeneszerző szerint ugyanis olyan nem létezik, hogy valaki egy teljes dalt úgy énekeljen el a színpadon, hogy végig pontosan egy hanggal fölé énekel és egyszer sem korrigál.

Márpedig Kállay ezt csinálta. Pocsai szerint ez csak úgy lehetséges, hogy az énekes fülhallgatójában nem a megfelelő zenei alapot hallotta, hanem egy olyat, amit valaki szándékosan egy hanggal feljebb transzponált.

A facebook-on is közzétett videó alatt több ismert zenész is kommentelt, sokuk szerint valóban furcsa az egész történet, ők sem hiszik, hogy kétszer is véletlenül történt volna meg ugyanaz a technikai baki.

Cikkünk második oldalán olvashatod, mit mondott Kállay-Saunders arról, hogy az MTVA közleményben jelentette ki, hogy nem volt semmiféle technikai probléma és csakis az énekes számlájára írható a hamis produkció.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az infláció elleni küzdelemben nincsenek egyszerű megoldások, de lassan az árrésstopot ki fogják vezetni.
Lifestyle
Egyetlen elveszett szelvény miatt úszott el egy kínai férfi több mint félmilliárd forintos lottónyereménye. Két nap késés végül milliókba került neki, a bírósági próbálkozás pedig újabb veszteséget...
Sztárok
Medveczky Ilona magyar táncművész, színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek neve szintén felbukkan a most nyilvánosságra hozott adatbázisban, amelyekre mindenki "...
Sztárok
Az R-Go énekes-dalszerzője határozottan tagadja az ellene felhozott vádakat, miszerint besúgó, legalábbis beszervezett hálózati személy volt NANU-NANU fedőnéven.
Lifestyle
Megnyílt az ügynökakták online adatbázisa, amelyben ismert magyar személyiségek neveire is rákereshetünk. A dokumentumok értelmezése azonban körültekintést igényel: egy nyilvántartási bejegyzés még...
Lifestyle
A Tisza Párt új intézmény létrehozását tervezi, amely országos párbeszédet szervezne, és a helyi közösségek problémáit közvetítené a döntéshozók felé. A törvénytervezet már véleményezhető online.