Bonyolódik a Czeizel-botrány - Nem csak öt gyermeke lehet a professzornak

Még mindig sok a homályos folt a Czeizel-féle történetben, a jogi szakértők pedig precedensértékű pert emlegetnek. A vita továbbra is arról folyik, hogy a genetikus legkisebb gyermeke, Fanni, vajon tényleg a professzor gyermeke, mert ha nem, akkor az örökség és a vagyonelosztás is borul.

Dráma, dráma, dráma

Több tíz millió forint miatt áll a bál hetek óta a Czeizel famíliában, írja a Story. A professzor nem írt végrendeletet, így a helyzet bonyolódik.

"Czeizel a nevére vette fiatal szerelme, Dóri mindkét gyerekét. Nem írt végrendeletet, ezért a hagyatéki eljárás a normál öröklési rend szerint zajlik. Vagyis Czeizel első házasságából született három gyereke, özvegye és Dóri két gyereke részesül az örökségből egyenlő arányban. Azaz egyhatod részt kell kapnia mindenkinek." - nyilatkozta Dóra ügyvédje Lichy József a magazinnak.

Igen ám, de a szerető állítólag jogtalanul használta fel Czeizel spermáját a beültetéskor, ráadásul az örökítőanyagot egy másik férfi neve alatt tárolták. Ergo, nem biztos, hogy Fanni Czeizel gyermeke és ennek okán a vagyonelosztás újfent borulhat. A jogi szakértők szerint egyelőre az is kérdéses, hogy Czeizel akarta-e egyáltalán az utolsó beültetést.

Az elkövetkezendő napokban az fogják kivizsgálni, hogy a kis Fanninak valóban Czeizel-e az édesapja. Ha a professzor apasági nyilatkozatot tett, akkor hatóságiaknak a gyerek származását már nem kell felülbírálniuk.

A genetikusnak nem csak öt gyermeke van! Kattints tovább a részletekért!

Fotó: MTI

Oldalak

Sztárok
Bár a néhai Diana eljegyzési gyűrűje a mai napig a világ egyik legikonikusabb ékszerének számít, melynek eszmei értéke szinte felbecsülhetetlen, Erzsébet királynő egyáltalán nem volt elégedett a...
Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Sztárok
Meghan Markle férjével, Harryvel együtt jelenleg Nigériában tartózkodik, ahol egy nap három különböző szettet is magára öltött, köztük egy nagyon különleges, bámulatos piros ruhát.