Utazás

Megszavazták a világ legszebb városát – Közelebb van, mint gondolnád

A szavazók 83%-a említette meg a győztes város lenyűgöző szépségét, ami így megelőzte többek között New Yorkot és Párizst is.

A világ legszebb városa

A Time Out 27 ezer ember részvételével állította össze idén a világ legjobb városainak listáját. A válaszadók nagyon nagy része – mintegy 83%-uk – a száz torony városát tartotta a legszebbnek. Hogy melyik városról van szó? Adunk még pár segítséget, hogy kitalálhasd!

A magyarok egyik kedvelt úticéljáról, egy európai fővárosról van szó, amelynek egy másik ragadványneve az Aranyváros, de szokták a városok királynőjének is nevezni. Fontos kulturális központ, ahol számos építészeti, kulturális, vallási emlék és látnivaló található, ezen kívül pedig nagy hagyománya van a sörözésnek, illetve a sörivásnak is. Úgy mondják ugyanis, csak öt korsó sör elfogyasztásától beszélhetünk sörözésről, addig az csupán sörivás. Fontos is elkülöníteni a kettőt egymástól, ugyanis a statisztikák szerint egy átlagos állampolgár évi 150 liter sört iszik, azaz átlag közel fél litert naponta.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A város szerencsésen átvészelte a huszadik századot. Európa nagyvárosaihoz mérten különösen szerencsés városról van szó, amely mindkét világháborút megúszta komoly pusztítás nélkül, ami meglátszik történelmi belvárosa állapotán. A település egyik jellegzetessége, hogy mindent macskakő borít. Olyan népszerű útburkolatnak számít – főként a belvárosban –, hogy a turisták fejében állítólag annyira összenőtt a várossal az utóbbi években, hogy sokan macskakövet visznek haza emléktárgyként. Ezen kívül további érdekesség, hogy villamoshálózata az egyik, ha nem a legzsúfoltabb a világon, 140 kilométeres hosszán évi összesen 340 millió utazás történik.

Nos, sikerült rájönnöd, melyik városról van szó?

Lapozz a megfejtésért!

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.