Utazás

Rengeteg turistabelépőt értékesített Velence: a fizetős rendszer őrületes hasznot hozott a vizek városának

Idén eddig 5,4 millió euró (2 milliárd forint) gyűlt össze a turisták belépőjegyeiből Velencében – írja az MTI Michele Zuin a városvezetés pénzügyekért felelős tagjának közlése alapján. Zuin hozzátette, eddig 720 ezer, napidíjat fizető látogatót regisztráltak, illetve 2500 esetben szabtak ki pénzbírságot.

Idén megemelték a fizetős napok számát

2024 áprilisában vezették be Velencében, hogy a látogatóknak minden hétvégén és ünnepnapon fejenként öt eurót kell fizetni a belépésért reggel fél kilenc és délután négy között. Kivételt élveznek ez alól a 14 év alattiak, Velence és Veneto régió lakosai, valamint a város lakói és a helyben szállásfoglalással rendelkezők.

A napidíj mellett a Velencébe érkezőknek regisztrálniuk is kell magukat az erre fenntartott internetes portálon. A fizetős rendszerrel Velence a várost elárasztó tömegturizmust akarja szabályozni, bár mostanáig nem szabtak felső létszámot a belépésekben.

2024-ben a rendszernek köszönhetően a város 2,2 millió euró bevételhez jutott, igaz akkor csak 29 napon kellett fizetni, ami idő alatt 485 ezer regisztrált látogatót fogadtak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Idén 54 napon volt fizetős a belépés – áprilisi, májusi, júniusi és júliusi hétvégéken valamint ünnepnapokon – reggel fél kilenc és délután négy óra között. Aki ezt az érkezést megelőző 4. napig megtette, annak idén is 5 eurót kellett fizetnie a belépésért. Aki azonban csak az utolsó pillanatban regisztrált (az érkezés előtti három nap valamelyikén), annak a belépési díj 10 euróra emelkedett.

2024-ben az első szezon végén úgy fogalmaztak, hogy a fizetős rendszer még kísérleti fázisban van, ami több évig is eltarthat. Idén Zuin arról beszélt, hogy – akárcsak tavaly – a napidíjas rendszer a második évben is jól működött. Ennek ellenére még nincs hivatalos álláspont arról, hogy jövőre lesz-e, illetve ha igen, milyen formában.

A bevételek a működtetési költségek levonása után a városi kincstárba folynak be és Velence valamint lakói javát szolgálják, a többi között a közszolgáltatások fejlesztésén, fenntartásán keresztül.

Leadfotó és fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...
Lifestyle
Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.
Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...