Ezeken a sebesült állatokon a Te szíved is megesik - Végre lesz hol befogadni őket

Sebesült őzet, szarvast és vaddisznót is be tudnak fogadni a Vadmentő Állomáson, amit a REX alapítvány épít az újpesti Farkaserdő mellett. Az állomás az Állatszigeten kap helyet, és egy része nyitott lesz a látogatók számára is.

Beszűkül a vadon élő állatok élőhelye

A Vadmentő Állomás felépítésére azért van szükség, mert a vadon élő állatok élőhelye egyre inkább beszűkül, beszorítva őket ezzel a városok peremkerületeibe. Így ezek az állatok kénytelenek, és valamennyire meg is tanulnak alkalmazkodni az emberi jelenléthez, urbanizálódnak. Az „együttélés” azonban eleve kudarcra van ítélve és nem ritkán az állatok sérülésével vagy elhullásával végződik, miközben az embert is veszélybe sodorja.

Az alapítvány immár 24 éve foglalkozik sebesült és magára hagyott háziállatok mentésével, a lakosság is gyakran fordul hozzájuk segítségért, ha hasonló helyzetben lévő vadállatot talál. Az Állatszigeten ezért az elmúlt években gyakran látott vendég volt a vörös róka, a nyest, az őz, a védett énekes- és ragadozó madarak. A szervezet munkatársai – állatorvosok és gondozók - csak az elmúlt hónapokban 50 vadon élő állatot mentettek meg.

Oldalak

Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?