Utazás

Vadmacskákat engedtek szabadon hazánkban - megrendítő videó

2020 tavaszán, kölyökként bukkantak rájuk, most pedig visszatértek a természetbe.

Kölyökként árvulhattak el

Elkeveredhetett az anyjától az a három vadmacska kölyök, akik még tavaly kerültek a Fővárosi Állat- és Növénykertbe mentett állatként. Munkatársaik felnevelték őket, és most visszatérhettek természetes élőhelyükre. A három testvér – egy nőstény és két hím – még kölyökként elárvulhatott, vagy elkeveredhetett az anyaállattól, így találták meg őket tavaly Felsőzsolca közelében, egy megbolygatott területen. Az állatok előbb a Mályi Madármentő Állomásra kerültek, majd néhány nappal később átszállították őket az állatkert Vadállatmentő Központjába. Az elmúlt hónapokban a szakemberek felnevelték a kölyköket, továbbá felkészítették őket arra, hogy a természetben, emberi segítség nélkül élhessenek. Ehhez különösen fontos, hogy az állatok megfelelő vadságúak maradjanak, mert ha kézhez szokott, túlságosan megszelídült állatok nehezebben boldogulnának.

Az állatokat február 26-án engedték el. Erre három különböző helyszínen került sor: a nőstény állatot a Heves-Borsodi-dombságban, a hímeket pedig a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben, illetve a Tisza mellett, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetben engedték szabadon. Ezek az élőhelyek mind a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területéhez tartoznak. A helyszínek kiválasztásában fontos szempont volt, hogy lakott területektől távol eső, megfelelően természetes állapotú erdős területre kerüljenek. A testvérek így viszonylag nagy távolságra jutottak születési helyüktől és egymástól is, ami segítheti az új élőhelyeiken található vadmacskák populációjának genetikai frissítését: ez természetvédelmi szempontból igen hasznos. A vadmacska Magyarországon 1974 óta védett, 2012 óta fokozottan védett őshonos macskaféle ragadozónk, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke példányonként 250 ezer forint.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Többek közt Kulcsár Edina, Tolvai Reni és Szabó Péter is szerepel Budapest legnagyobb állatotthonának videójában, melynek célja az adó 1% felajánlások gyűjtése a menhely számára.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Egy egyszerű, mindennapi mozdulat is sokat elárulhat az egészségi állapotunkról: a neurológusok szerint bizonyos apró változások a kéz használatában már a korai szakaszban jelezhetnek idegrendszeri...
Lifestyle
Egy kevésbé ismert, fermentált finomság nemcsak alacsony kalóriatartalma miatt lehet hasznos a fogyókúrában, hanem azért is, mert támogathatja a bélrendszer egészségét és a jóllakottság érzését.
Egészség
Az immunrendszer megfelelő működését nemcsak az alvás, a rendszeres mozgás és a stressz szintje befolyásolja, hanem az is, hogy nap mint nap milyen ételek kerülnek a tányérunkra. Bár sokan kizárólag...
Lifestyle
A Bika a héten végre nemcsak másokról, hanem magáról is gondoskodni fog. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Elsőre furcsán fog hangzani, de amint megízleled az ital malátás, diós gazdagságát, azonnal a rabjává válsz! Ha még nem kóstoltad, érdemes kipróbálni, nem véletlenül rajonganak érte!
Lifestyle
A Skorpiónál ma egy beszélgetés során olyan igazság hangozhat el, ami mindent megváltoztat. Olvass tovább!