Utazás

Rejtélyes palackposta került elő a Titanicról, ami rengeteg kérdést vet fel

Sok a megválaszolatlan kérdés

Maxime Gohier professzor szerint ez lehet az első Titanicról származó tárgy, amit amerikai partokon találtak. A vizsgálat során nemcsak a felfedezés helyét nézték át, de találkoztak a Lefebvre család életben lévő tagjaival is Aix-en-Provence-ban.

Mostanra siekrült kideríteniük, hogy a kis Mathilde a hajó harmadosztályának utasa volt édesanyjával, Marie Daumonttal és három testvérével. Édesapjukhoz, Franck Lefebvre-hez tartottak, aki két évvel korábban, 1910-ben hagyta el Franciaországot négy másik gyermekével együtt, hogy Amerikában próbáljon szerencsét.

Az ügyben felállított kutatócsoport elmondta, a palack még mindig le volt zárva, amikor megtalálták. Az üveg, a dugó, a levélpapír és a tinta alapos vizsgálata után a tengeráramlatokat és az eróziós folyamatokat is elemezték, amelyek hozzájárulhattak, hogy ennyi ideig fennmaradt szinte sértetlenül a palackposta, és ilyen messzire juthatott.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Ezek után arra jutottak, hogy nem kizárható, hogy a levél valódi, tényleg a Titanic korában, a rajta szereplő dátum idején íródhatott, azonban számos egyéb kérdés továbbra is tisztázatlan. A kutatóknak nagy fejtörést okoz például, hogy Mathilde írásképe a levélben nagyon eltér attól, amit akkoriban, a 20. század elején a francia iskolákban tanítottak.

A fotót egyenesen hátborzongatónak találta az internet népe, nem véletlenül: senki sem találkozna szívesen ilyen képpel, amikor gyanútlanul az alkalmazást böngészi…

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!