Utazás

Nem a jéghegy miatt süllyedt el a Titanic, kiderült a valódi ok

Nem a jéghegy miatt süllyedt el

Senan Molony újságíró több mint 30 éve tanulmányozza - a mai napig - a hajó tragédiájának körülményeit. A brit kolléga kiderítette, hogy a Titanic ment egy tesztkört, mielőtt elindult volna élesben Angliából. Készültek fotók az óceánjáróról az említett tesztút előtt és után is, az újságíró pedig észrevette, hogy utóbbi képeken a hajó oldalán - azon a szakaszon, amit a jéghegy később felszakított - majdnem kilenc méteres fekete foltok voltak. Ezeket nagy valószínűséggel korábban az üzemanyagtérben keletkezett tűz okozhatta.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Molony azt is kiderítette, hogy a Titanic tulajdonosai tudtak a tűzesetről, de eltitkolták a problémát. Okosan, ügyesen tussolták el a dolgot, a hajó ugyanis pont a sértetlen oldalával állt be a southamptoni kikötőbe első indulásakor, így senkinek nem tűnt fel a hiba. A tűz után jött tehát a jég, ami azért tudott ekkora kárt okozni a hajótestben, mert - a szakértők véleménye szerint - az égés következtében 75 százalékkal meggyengült az acél.

Oldalak

Utazás
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...