Ezekre a tiltott helyekre te sem tennéd be szívesen a lábadat!

Ha az ember utazni szeretne, ma már szinte bárhova lehetősége van ellátogatni, hogy a világ összes szépségét megcsodálja. A hangsúly a „szintén” van, hiszen léteznek olyan helyek a világon, ahova civil emberként soha, semmilyen körülmények között nem léphetünk be.

Vannak szupertitkos és elátkozott helyek, ahova nem jó betévedni

Nehéz elképzelnünk, de jócskán találhatunk olyan helyeket a világban, ahova különböző okokból nem léphetünk be. Tucatnyi olyan település, erődítmény, sziget és tiltott övezet van, ahova csak az arra felhatalmazott, engedéllyel rendelkező személyek, katonák, kutatók vagy egyéb szakemberek mehetnek be, ők is korlátozott jelleggel.

Vagy egyszerűen csak nem ajánlatos betegyük az egyes helyekre a lábunkat, hiszen olyan misztikus mendemondák övezik a felsorolt célpontokat, hogy ember legyen a talpán, aki be merészkedik a szóban forgó területre. Ezek a titkos helyek minden évben turisták százait vonzzák, ám ennek ellenére mindig mindenki megkapja a hivatalos álláspontot a hellyel kapcsolatban: belépni tilos (vagy szabad, de ha jót akarunk magunknak, nem tesszük).

Te is kíváncsi vagy a világ szupertitkos rejtett helyeire?

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Kattints a galériára!

Ozorát a legtöbben arról a bizonyos - korábban hírhedt, ma már inkább híres - fesztiválról ismerik, pedig található itt valami más is, amibe mindenki beleszeret, aki csak megpillantja. Ez pedig nem más, mint az egyedülálló Boglya ökoház. Személyes élmények és ajánló következik.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
A hét során egyre erősebben érzi a Vízöntő, hogy valakinek meg kell törnie ezt a csendet. Végül valószínűleg ő leszel az. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Bika hajlamos lehet csak a pozitív oldalát látni valakinek vagy valaminek. Olvasd el napi horoszkópodat!
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!