Vérfagyasztó lények lepték el a rejtélyes szellemhajót, örökre a tengeren hánykolódhat

Mostoha sors
2010-ben a kanadaiak lefoglalták az Orlovát, ugyanis - a hajó hibája miatt - meghiúsult egy út, és tetemes tartozás halmozódott fel a hajóbérlő irányába. Ráadásul a hajó 51 fős személyzete ekkor már hónapok óta nem kapott fizetést. A járműnek ezután tényleg nagyon mostoha sors jutott osztályrészül, 2012-ben zár alá vették, majd egy hajótársaság kaparintotta meg. Az eredeti szándék szerint megsemmisítették volna, végül mégsem ez történt. A hajó azonban így sem járt túl jól. Sőt.






















