Utazás

"Hagyjátok abba az idióta selfie-zést!" Figyelmetlen turisták haltak meg a Plitvicei-tavaknál

„Kedves Turisták! Mi tisztelünk benneteket. Itt az ideje, hogy Ti is tiszteljétek magatokat. Hagyjátok abba az idióta és veszélyes selfie-k készítését! Köszönjük.” – olvasható a horvát önkéntes hegyimentő csapat Twitter oldalán, amelyet azt követően tettek közzé, hogy turisták halálos balesetet szenvedtek selfie-zés közben a Plitvicei Nemzeti Parkban.

Halálesetek is történnek

Az évente több mint 1 millió látogatót vonzó és az UNESCO Világörökségei közé tartozó nemzeti park vezetősége fontolóra veszi, hogy betiltsa terültén a flip-flop papucsok viseletét, miután drámaian megnövekedett az extrém helyeken készített selfie-k száma. A mesés vízeséseiről is ismert helyen nemrég egy 20 esztendős kanadai fiatal szenvedett balesetet, felmászott ugyanis egy 70 méter magas sziklára, amiről aztán lecsúszott. Szerencsére ő túlélte az esetet, nem úgy egy 54 éves szlovén turista, aki ugyanott zuhant le és az életét vesztette. Szintén itt lelte halálát az a 80-as éveiben járó német nyugdíjas házaspár, akik leszakadtak a csoportjuktól, felkapaszkodtak egy magas helyre és onnan zuhantak a vízbe.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A cikk folytatásáért lapozz a következő oldalra!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...
Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...
Egészség
A romlás nem a tej hibája, hanem a körülményeké, amelyek között tartjuk.
Lifestyle
Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.