Utazás

Autóstúra két keréken, avagy irány Hochkönig és jaj az ülőgumóknak! 1.

ZSINÓRESŐ, CSÜLÖK-GATE ÉS TOM CRUISE MENEKÜLÉSE

Általános iskolásként már eltöltöttem két hetet Salzburgban nyári táborban, így nem volt ismeretlen a város, ám most felnőtt fejjel kiélveztük, hogy ez az otthona a Stiegl sörnek. A szobák (Weisse Taube) gyors elfoglalása után egyből be is vetettük magunkat a „Stadt”-ba, idegenvezetőnk magabiztosan kalauzolt minket a régi történelmi utcákon, temetőkön és a Mirabell-Kerten át. Természetesen az információs levélben a szervezők leírták, hogy esernyőt, vízálló ruhát vigyünk magunkkal, de ez valahogy nem maradt meg a fejünkben, így boldogan mosolygott az ajándékbolttulajdonos, amikor fejenként 4€-ért bevásároltunk a különböző színű esernyőkből. Az eső nyílegyenes, hosszú cseppekben hullott, a salzburgiaknak van is erre egy külön szavuk, ők úgy nevezik, „Schnürlregen”, ami a hosszú, zsinórszerű cseppformákra utal.

A kicsit elázott csapat azonnal felderült, amikor a vacsorahelyszínre érve mindenki előtt ott gyöngyözött a helyben főzött, aranyló sör. Az Augustiner Bräu sörkert nem egy szokványos étterem, inkább egy kerthelyiséges sörfőzde, ahol a serital mellett akár saját kosztot is ehetsz, de a számos kis üzletből is vásárolhatsz helyi frissensülteket a haltól a kolbászon át a csülökig.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Jótanács! Ha csülköt rendelsz, mondd meg jó előre, mekkora darabot fogsz kérni, hogy ne úgy járj, mint mi, akik végül egy könnyelmű kolléga félreértett rendelése miatt hárman alig tudtunk megbirkózni a felszeletelt, omlós, kellemesen édes és sós főtt lábszárral. Ami így is kifogott rajtunk.

Vacsora után a csapat lassan hazaindult, de az ottmaradtakkal úgy döntöttünk, felfedezzük Salzburg éjszakai életét. Végül egy klubba sem jutottunk el, de ha már a városban jártunk, elhatároztuk, hogy megnézzük azokat a háztetőket, ahol Tom Crusie menekült a Kéjjel Nappal című filmben. A Stein Hotel – ahol Cameron Diazzal megszálltak – tetőbárja nem csak kellemes, nyugis de a nagyon finom alkoholos és alkoholmentes koktélok mellett remek kilátást nyújt a salzburgi várra és azokra a háztetőkre, ahol főhősünk szaladgált.

Egy kis bicikli, egy kis szakadék, egy kis gurmet. Lapozz!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.