Utazás

Csak 2 óra Budapestről: Rotterdamot mindenképpen látnod kell - Fotók

Hollandia legizgalmasabb városa nem Amszterdam.

Viszlát Budapest, helló Rotterdam!

Rotterdam Hollandia második legjelentősebb városa, 630 ezer embernek ad otthont. Itt található Európa legnagyobb kikötője, amely sokáig a világ legnagyobbja is volt. A Nieuwe Maas folyó két partján fekszik, számos, hajóval is járható csatorna szeli át. Rotterdam 1300 kilométerre található Budapesttől, ám ez a távolság a Budapest Airportról induló közvetlen repülőjáratokkal két óra alatt megtehető. Retúrjegyet már körülbelül 25 ezer forintért vásárolhatunk és a légitársaságok között (EasyJet, Transavia, Eurowings) is válogathatunk.

Nyitottság, elfogadás - Ilyenek a rotterdami emberek

Bár még nem láttam minden holland várost, egészen biztos vagyok benne, hogy Rotterdam az egyik legkülönlegesebb. 1940-ben ugyanis egy világháborús légibombázás során szinte teljesen elpusztult a történelmi belváros. A városközpontot az ötvenes és hetvenes évek között építették újjá, a nyolcvanas évek óta pedig új stílusú, izgalmas lakó- és irodaépületeket húztak fel. Rotterdam tehát teljesen más arcot mutat, mint az ország többi települése.

A Rotterdamban élő emberek rendkívül nyitottak, bárkivel szívesen beszélgetnek, előzékenyek, elfogadóak. Nem jelent számukra problémát, ha valaki vegán, vegetáriánus, meleg vagy esetleg muszlim. Olyannyira nem, hogy a város polgármestere az 56 éves Ahmed Aboutaleb, aki 1976-ban érkezett Marokkóból Hollandiába családjával. Ő az első olyan holland politikus egy nagyobb város élén, aki muszlim bevándorlóként került az országba.

Turistaként is nagyon könnyű szóba elegyedni a helyiekkel, mert mindenki, de tényleg MINDENKI beszél angolul. Egy ismerősöm fogalmazta meg a legjobban, milyen mentalitású emberek élnek itt: precízek, mint a németek, kifinomultak, mint a franciák és kreatívak, akár a svédek. Tökéletes kombináció.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotók: femcafe.hu

Oldalak

Utazás
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Lifestyle
Köztudott, hogy nagyon jó ötlet a napot egy kiadós reggelivel kezdeni, este pedig egy egészséges fogással zárni. Na, de mi a helyzet az ebéddel?
Fashion&Beauty
Bár a korral járó változásokat olykor nehéz lehet elfogadni, sokszor valójában ebben rejlik a kulcs, ami a fiatalos, sugárzó külső megjelenéshez vezet.