Utazás

Ki korán kel, csodát lel - hajnalban varázslatos pillanatok tanúja lehetsz, ha felnézel az égre

Ne nézz közvetlenül a Napba!

Greg Brown, a Greenwich-i Királyi Múzeum csillagásza szerint a Vénuszt és a Jupitert láthatjuk majd a legkönnyebben: a Vénusz a brit idő szerint körülbelül hajnali 4 órától, a Mars és a Jupiter pedig körülbelül 2 óra 45 perctől lesz látható a horizont felett. A Szaturnusz hajnali fél kettőkor emelkedik a horizont fölé, de a Marshoz hasonlóan napfelkelte előtt már nehezen lesz látható. A Merkúr csak hajnali fél öt körül kel fel, ezért a hajnali fényben már nehéz lesz észrevenni, és közel marad a horizonthoz. (Közép-európai idő szerint mindez egy órával későbben látható.)

„Mind az öt bolygót csak egy nagyon szűk időablakban láthatjuk együtt: a Merkúr felkelése után, de még a napfelkelte előtt” – magyarázta Brown.

A tudós hozzáfűzte, hogy egy távcső is elég a leghalványabban látható bolygók megpillantásához. Ugyanakkor figyelmeztette az érdeklődőket, hogy mielőtt a Merkúrt próbálnák megfigyelni, győződjenek meg róla, hogy a Nap tényleg a horizont alatt van még, és még véletlenül se nézzenek közvetlenül a Napba, mert az súlyosan károsíthatja a szemet.

A Merkúrt júniusban később könnyebb lesz megfigyelni, június 24-én pedig az öt bolygóhoz a Vénusz és a Mars között egy félhold is csatlakozik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...