Utazás

Nyugat-nílusi láz fenyegeti a Görögországba utazókat

A turtistákat figyelmeztetik a görög egészségügyi hatóságok.

Veszélyes kór

Görögországban tavaly terjedt el a nyugat-nílusi láz nevű betegség, amelynek vírusát szúnyogok hordozzák. A kór ugyan emberről emberre nem terjed, de ettől még veszélyes: tavaly a görögöknél 316 ember betegedett meg tőle, és 50-en bele is haltak - írja a hvg.hu cikke. A fertőzés az észak-afrikai régióból terjedt el, innen származik a neve is. A világon azonban szinte mindenhol előfordul, jelen van Dél-Európában, de okozott már komoly járványt New Yorkban is. Az utóbbi évben a Balkánon terjedt nagyobb mértékben.

A legtöbbször teljesen tünetmentes fertőzést okoz, csak a betegek kis százalékánál vált ki hőemelkedéssel járó, influenzaszerű tüneteket, még kisebb százalékban pedig idegrendszeri gyulladást, agyvelő- vagy agyhártyagyulladást. Ettől függetlenül nem szabad alábecsülni a veszélyességét.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Infomálják a turistákat

A betegség terjedése a szakértők szerint a klímaváltozással lehet összefüggésben. Görögországba kölöző madarakkal együtt érkezhetett be. Mivel az ország valódi turistaparadicsom, nagyon fontos, hogy informálják a veszélyről a beérkező turistákat. Az idei szezonban 31 millió turistát várnak. A reptereken szórólapokat fognak majd osztogatni, amelyben a szúnyog elleni megfelelő védekezésre kérik az utasokat. Danai Pervanidou görög egészségügyi szakember szerint a legnagyobb városokban, Athénban és Thessalonikiben is számítani kell a betegség megjelenésére.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz, a tünetekért és a kezelésért!

Nagyon veszélyes lehet

A fertőzés az esetek túlnyomó többségében tünetmentes, de többek beszámoltak hirtelen jött, indokolatlan hőemelkedésről és lázról, izomfájdalomról, hányingerről és fejfájásról. Súlyosabb eseteknél, érzékenység esetén neurotikus panaszok is társulnak, mint a hangulati ingadozás, a rossz közérzet, a tudatzavar és az agyi működési zavar - írja a HáziPatika.com.

A fertőzés tüneteit enyhíteni ugyan lehet, de gyógymód egyelőre nincs rá. A fő gondot a kórokozó által kiváltott agyödéma okozza, ezt szteroidokkal kezelik.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...