Utazás

Elképzelhető, hogy a Nemzetközi Űrállomás pár éven belül a Csendes-óceánba zuhan

Kiss László csillagász szerint nem fenyegeti közvetlen veszély az űrhajósok életét a Nemzetközi Űrállomáson.

Mi lesz a Nemzetközi Űrállomás sorsa?

Nem fenyegeti közvetlen veszély az űrhajósok életét a Nemzetközi Űrállomáson, az orosz Zarja, magyarul Virradat elnevezésű modulban talált repedések egyelőre nem okoztak légszivárgást, azonban idővel ez is bekövetkezhet – mondta az M1 aktuális csatorna hétfői adásában Kiss László csillagász, aki felidézte, hogy az orosz modul 23 éve, 1998-ban került földkörüli pályára. A Nemzetközi Űrállomást eredetileg 15 évre tervezték, ehhez képest már 23 éve folyamatosan működik, területén 2000 óta lakik folyamatosan ember – írja az MTI.

A cél most annak a monitorozása, hogy a megjelenő problémák mennyire kritikusak. Meg kell vizsgálni többek között, hogy milyen gyakorisággal jelennek meg újabb repedések a modulon és hogy meddig működhet biztonságosan a Nemzetközi Űrállomás – közölte Kiss László csillagász, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója.

Hozzátette: 2015-ben 2024-ig vállalták az amerikaiak és az oroszok az űrállomás működtetését. Fennáll annak a lehetősége, hogy az űreszközt egy magasabb pályára emelik, ebben az esetben az akár 2030-ig is működtethető. A döntés alapvetően politikai kérdés, amelyben erős komponensként jelenik meg a műszaki szakemberek véleménye – vélte a csillagász.

A Nemzetközi Űrállomást teljes újjáépítésére jelenleg nincs nagy esély, valószínűbb, hogy az űreszköz 2025 környékén a Föld légkörébe érve a Csendes-óceánba fog irányítottan zuhanni. Kiss László szerint a Nemzetközi Űrállomást más űrállomások váltják majd, mivel az oroszok is saját űrállomást szeretnének létrehozni és az amerikaiaknak sem jelentene problémát egy saját űreszköz felépítése.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az utóbbi időszakban elindult egy új űrverseny, amelyben erőteljesen megjelent a magántőke is – emlékeztetett Kiss László. A jelenleg zajló projektek közül kiemelhető a SpaceX űripari cég Starlink műholdprojektje, az Elon Musk nevével fémjelzett vállalkozás több tízezer műholdat állítana alacsony Föld körüli pályára, ezáltal a Föld bármely pontján biztosítható lenne a szélessávú internet.

A csillagász arról is beszélt, hogy új szereplők jelentek meg a nemzetközi űrversenyben. Kína elkezdte építeni saját űrállomását, amely a tervek szerint tízszer akkora lesz, mint a Nemzetközi Űrállomás. Ezen kívül egyre több állam, többek között India, Japán és Izrael is érdekeltek saját űrprogramjaik fejlesztésében – hangzott el a műsorban.

Egy nemzetközi kutatócsoport próbálta meg megfejteni, vajon honnan szerezhetik a fennmaradásukhoz szükséges energiát az idegen létformák.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.
Lifestyle
Amikor kistestvért tervezünk a családba, ritkán gondolunk bele, hogy ez a csodálatos változás a nagyobb gyerekben bizony féltékenységet és bizonytalanságot is kelthet. Pedig ahol több gyerek él...
Lifestyle
Hihetetlen, de volt idő, amikor a gyereknevelés nem a szeretetteljes szándékokról, a tanító módszerekről és a fejlesztő hozzáállásról szólt. Akkoriban a fegyelem, a szigor és a „rendcsinálás” volt a...