Mit keresünk ma egy rövid utazásban?

Egy rövid utazás ma már egészen mást jelent, mint néhány évvel ezelőtt. Nem a távolság a lényeg, nem a sűrű programlista, és sokszor még csak nem is az, hogy minél több mindent lássunk. Sokkal inkább az számít, hogy mennyire tudunk kiszakadni, lelassulni, és valóban feltöltődni. Az ideális pihenés ma élményeket ad, de nem fáraszt ki, nyugalmat biztosít, de nem unalmas, és lehetőséget teremt arra, hogy a hétköznapok zaját magunk mögött hagyjuk.
Nem véletlen, hogy egyre többen keresik azokat a helyeket, ahol a pihenés nem szervezést, hanem jelenlétet igényel. Ahol a környezet, a szállás és a szolgáltatások együtt adják meg azt az élményt, ami miatt egy hétvége valóban feltölt.
Zalakaros
Zalakaros évek óta az egyik legkedveltebb hazai pihenőhely, és ez nem véletlen. A város neve szinte egybeforrt a wellnessel, a gyógyvízzel és azzal a nyugodt tempóval, amit egy rövid utazás során sokan keresnek. Itt nem kell kompromisszumot kötni. A fürdőzés, a pihenés és az élmények könnyedén összeérnek. Zalakaros jó példája annak, hogy a feltöltődés nem feltétlenül a programok számán múlik. A Best of AZ ÉV HOTELE legutóbbi adásában itt indult el a Dél-Dunántúl régió szálláshelyeinek bemutatása – a 2020-as éve első felének legjobb szállásai közül – amely jól illeszkedik ahhoz a gondolathoz, hogy ma mennyire sokféleképpen lehet kikapcsolódni, akár ugyanazon a településen belül is. Az egyik helyszín a Love and Dream Élményvilla volt, ahol Lantos Gábor, énekes és Csörgő Adri pihentek. Az élményvilla jellegű szállások azok számára vonzóak, akik a személyesebb, különlegesebb környezetet keresik, ahol a pihenés önmagában is élményt jelent. Ha nem láttad az adást, nézd vissza az RTL+-on (link).
Love and Dream Élményvilla, Zalakaros
Zalakaros, Zala vármegye délkeleti részén, Keszthely és Nagykanizsa között helyezkedik el. A település központi részén található a fantasztikus Love and Dream Élményvilla, ami egy felnőttbarát szálláshely, csak 16 éven felüli vendégeket fogad. Luxuslakosztályai nyugalmat és harmóniát árasztanak. A kikapcsolódást és feltöltődést az apartmanokhoz tartozó privát wellnessrészleg biztosítja, melyekben fényterápiás jakuzzi, szauna, kandalló és erkély teszi még varázslatosabbá az ott töltött időt. A villa minden apartmanja és lakosztálya jól felszerelt konyhával rendelkezik azon vendégek részére, akik nem szeretnének kimozdulni a lakosztályból. A szállásárak a svédasztalos reggelit tartalmazzák, mely a Hunguest Hotel Freya éttermében vehető igénybe, 600 méterre a villától. Akik további gasztronómiai élményekre vágynak, azokat számos étterem és autentikus vendéglátóhely várja a városban, közel a villához.
További részletek itt.
Amikor a klasszikus kényelem a biztos választás
Zalakaros ugyanakkor a hagyományosabb wellness élményeknek is erős bázisa. A város másik bemutatott szálláshelye a Hotel Vital**** volt, ahol a rendező Galler András „Indián” és jóbarátja, Brindzik „Zsolt gazda” tapasztalták meg, mit jelent a klasszikus wellness hotel nyújtotta biztonság és kényelem. Az ilyen típusú szállások azoknak ideálisak, akik szeretik, ha minden adott: kiszámítható szolgáltatások, nyugodt környezet és a pihenés jól bevált formái.
Hotel Vital****, Zalakaros
A négycsillagos wellnesshotel a népszerű zalakarosi üdülőváros csendesebb részén, a híres gyógy- és élményfürdőtől körülbelül 10 perces sétára található. Zalakaros autóval az M7-es autópályán, de tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető az ország bármely részéről. A vendégek általában a családias hangulat, az udvarias kiszolgálás, a barátságos személyzet és a mérsékelt árak miatt választják ezt a szállodát. A színvonalas, közkedvelt hotel 18 standard- és 4 superior szobával, valamint 4 családi- és 4 superior apartmannal rendelkezik. A szálloda közel 600 m2 alapterületű wellnessrészlege kellemes kikapcsolódást nyújthat annak, aki szaunázni, úszkálni szeretne, de az sem fog csalódni, aki az élménymedence masszázsfunkcióit használná. A szobák félpanziós ellátással foglalhatóak, de a szálloda nívós éttermében ebédelni is lehet. Az étlapon elsősorban magyaros és a régióra jellemző ételek találhatóak.
További információ itt.
Szavazatoddal te is nyerhetsz
Az idei szuperdöntőben az öt kiemelt turisztikai régióból, a legjobb tíz szálláshelye jut a fináléba a nézők szavazatai alapján. Minden régióból az első kettő helyezett. A szavazók minden adás kezdetétől voksolhatnak kedvenc szálláshelyükre egészen egy héten keresztül a műsor hivatalos Facebook oldalán. Ezzel nem csak kedvenc szálláshelyüket támogatják, hanem vannak heti, havi és évvégi nyeremények is. A fődíj egy egész hetes pihenés a Best of AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában.
Vasárnap folytatódik az észak-dunántúli szálláshelyek versenye
A verseny most vasárnap 10:55-kor folytatódik az RTL-en. A Dél-Dunántúl régió második állomán a siklósi Hotel Castello**** látja vendégül a két zenész barátnőt: Varga Nórát és Erdei Sárát. Az adás második felében pedig a Pécsett található Fibula Residence Hotel & Wellness****-t próbálja ki az Éjjel nappal Budapest sztárja, Varga Miklós “Joe” és Hrovatin Csenge.
A műsor leírása
A Best of AZ ÉV HOTELE Közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket az RTL-en. Minden adásban két-két ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére egy-egy magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják és szubjektíven véleményezzék azokat.
A pihenés szó sokszor félrevezető. Egy hétvégi utazás könnyen válhat fárasztóvá, ha túl sok programot próbálunk belesűríteni, ha folyamatosan döntéseket kell hozni, vagy ha a „kikapcsolódás” is teljesítménnyé válik. Pedig a valódi feltöltődés sokkal egyszerűbb dolgokon múlik.


























