Utazás

Mexikóban megnyílt a halál múzeuma: 200 éves emberi múmiákat nézegethetnek a turisták - Fotók

Életre szóló borzongás

Később úgy határoztak, hogy közszemlére bocsátják a múmiákat, kielégítve ezzel sok-sok érdeklődő igényeit. Kezdetben palásttal fedték be a testeket, ám később ezt a gyakorlatot megszüntették, ugyanis arra figyeltek fel, hogy a lepleket sokan ellopják, hogy aztán ereklyeként őrizgessék. A múmiákat manapság hatalmas üvegfalak mögött állítják ki, a "horrormúzeum" pedig napjainkban is roppant népszerű a Guanajuatóba tévedő turisták körében.

Az egyik női múmia mellett megtalálható soha meg nem született magzatának - szintén mumifikálódott - porhüvelye, sőt a Mirror megemlíti, hogy az egyik elhunytat tévedésből, élve temették el a hozzátartozói, és minden erejét latba vetette, hogy kiszabaduljon a koporsóból. (Egyesek szerint erre utal az is, hogy a hasán fekve találtak rá a testre: mintha szét akarta volna feszíteni a koporsót.)

Mítosz vagy valóság?

Sokakban megütözést kelt, hogy a város vezetősége mindmáig őrzi az elhunytak személyazonosságát - egyesek szerint azért, hogy emlékeztessék magukat a város legsötétebb időszakára, az 1830-as évekre.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a kolerajárványról - és annak áldozatairól - szóló történet puszta mítosz-e vagy valóság, egyvalami viszont kétségtelen: Guanajuatóban a mai napig működik a múmiamúzeum, s aki életre szóló borzongásra vágyik, bizonyára tesz is vele egy próbát.

Kétségbeejtőnek bizarrnak hangzik, igaz? A furcsa gyakorlat mögött nem áll semmi egyéb, "csupán" egy korabeli tévhit.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Utazás
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.