Utazás

Mediterrán üdülőparadicsom – Dél-Karintia

Ausztria nem a legelső úti cél, amely eszünkbe jut nyaralás szempontjából, pedig minden adottsága megvan ahhoz, hogy egy tökéletes hetet eltöltsünk ott.
Csodálatos tájak, számos sportolási lehetőség, kényeztető wellness, gasztronómiai élvezetek, kristálytiszta tavak – és ez még csak a kezdet, amit Ausztria tartogat az odalátogatóknak.
 
Vizek birodalma
Utazásunk alkalmával Dél-Karintiába látogattunk, egészen pontosan a Klopeini-tóhoz, ahol nem volt hiány szemet gyönyörködtető látványból, változatos programokból, finom ételekből és remek kiszolgálásból.
Ausztria legnaposabb régiója évi 2000 napsütéses órát számlál, emellett nyugodt szívvel nevezhetjük a vizek birodalmának, hiszen nem kevesebb, mint 1270 állóvíz, 200 fürdőtó, valamint több ezer kilométernyi folyóvíz és számos gyógyforrás található itt, melyek közül 44 tó ellenőrzötten ivóvíz tisztaságú.
Ezen a területen többek között a Wörthi-tó, a Weissensee, a Millstatti-tó, a Faaki-tó és a családias hangulatú Klopeini-tó található, amely méltán az egyik legnépszerűbb, hiszen ez a tó büszkélkedhet a legmelegebb hőmérséklettel. A Klopeini-tó akár 28 fokra is felmelegedhet, emellett fokozatosan mélyül, így a gyerekek is önfeledten élvezhetik kristálytiszta vizét. Ha ez nem lenne elég, a tó ezen kívül még számos sportolási lehetőséggel kecsegtet, lehet búvárkodni, kenuzni, vizibiciklizni, sőt még szörfözni is.
A tavak mellett említésre méltóak a magas hegycsúcsok, amelyek számtalan lehetőséget rejtenek magukban, mind a bringák szerelmeseinek, a túrázóknak, télen pedig a síelőknek.
 
Kényeztető wellness és aktív programok
A tó körül szebbnél szebb szállodák váltják egymást: a Hotel Sonne****, amelyben megszálltunk közvetlenül a part mellett terül el, stégjei a tóba nyúlva várják a strandolni vágyókat.
Színes napernyők és nyugágyak sorakoznak egészen a stég végéig, ahol egy szauna áll rendelkezésére az izzadni kívánó vendégek számára. Természetesen ebben a kényelem és a kényeztetés nem merül ki, hiszen a szállodában minden igényt kielégítő wellness részleg is helyet kapott. A családbarát hotel nem feledkezett meg a gyerkőcökről sem, hiszen számos program és foglalkozás gondoskodik a kisebbekről, amíg szüleik kikapcsolódnak.
A sportolási lehetőségek tárháza folytatódik, ugyanis a tó körül kerékpárút körvonalazódik, ahol akár egy elektromos biciklivel tekerhetünk végig. Akik edzettebbek, próbára tehetik magukat egy mountenbike-túrán, amelynek keretében csodálatos tájakat járhatnak be.
Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Összesen 1246 kilométernyi bicikliút áll rendelkezésére a sport szerelmeseinek, illetve a merészebbeknek lehetőségük nyílik egy 8 km-es földalatti bányajárat megtekerésére, ahol a teljes sötétséget csak saját fényforrásaik törik meg. Emellett extrém földalatti grillezésre is sort keríthetünk, amennyiben szeretjük a nem hétköznapi kalandokat.
 
Kihívásokkal tarkított élmények
Kirándulásunk során mi is vállalkoztunk egy „laza túrára”, ahogyan az osztrák kísérőink harangozták be a ránk váró biciklizést. A túra 1100 méter magasságból, Diex-ből indult és egészen Petschnighofig vezetett.
A csapat nagy része már az út felén lemorzsolódott, csak az igazán edzetteknek sikerült teljesítniük a kihívást. Az út végén egy igazi alpesi pihenőhelyre érkeztünk, ahol a csodálatos panorámán túl finom ebéd és különböző érdekességek vártak ránk. Látogatást tehettünk egy cirbolyafenyőből készült házikóban, amely nászutas lakosztálynak van fent tartva, de persze romantikázni vágyókat is szívesen fogadnak. A ház különlegessége abban rejlik, hogy alapanyaga, a cirbolyafenyő gyógyító erejéről ismert, így az jótékony hatással van a szervezetre és pihentetőbb alvást biztosít. Az apartmanházak és az étterem mellett bepillantást nyerhettünk egy igazi farm életébe, ahol mini játszótér, istálló, háziállatok és egy kis fürdőtó is helyet kapott.
 
Lélegzetelállító panoráma
Akik bicikli helyett a túrabakancsot választják, számukra is akad bőven lehetőség: kezdve a gyermekbarát útvonalaktól egészen a hegymászásig.
Akik a kevésbé merész útvonalat választják, azoknak sem kell aggódniuk, hiszen a hegyek bőven tartogatnak izgalmakat: felfedezhetik az alpesi növényritkaságokat, valamint kőszáli kecskéket is láthatnak a hegyoldalakon.
1700 méter magasig kabinos felvonóval mehetünk, amelyből lenyűgöző kilátás tárul elénk. A Petzen hegy legmagasabb pontja a 2126 méteres Kordeschkopf csúcs.
A kalandok sorozata még nem ért véget, hiszen a Klopeini-tó közvetlen közelében található egy kalandpark, ahol csúszdák, függőhidak, mászókák és ugrálóvár várja kicsiket és nagyokat egyaránt. Ha pedig az idő nem kedvezne a szabadtéri programoknak, akkor irány a griffeni cseppkőbarlang, ahol bepillantást nyerhetünk a várrom gyomrába, majd felsétálhatunk egészen a tetejéig, ahol egy kis hütte mellett páratlan kilátás vár ránk.
Szintén említésre méltóak az osztrák ételkülönlegességek, amelyeket idillikus környezetben, a Klopeini-tó partján fogyaszthatunk el. Nem mellesleg a szállodában dolgozó recepciós és pincér magyarul szólt hozzánk, ami külön meglepetést okozott nekünk.
Dél-Karintia igazán kellemes és élményekben gazdag utazást ígér, egyaránt kedvez a pihenni vágyóknak és az aktív pihenés kedvelőinek is. Nem beszélve arról, hogy hazánktól autóval alig hatórányira helyezkedik el.
 

Oldalak

Utazás
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle
Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...
Lifestyle
A mikrohullámú sütő megkönnyítette az életünket, de vannak bizonyos ételek, amiket nem szabadna benne melegíteni.