Szinte minden utast érint a MÁV változtatása, ami áprilistól érkezik

A MÁV már elkezdte tesztelni az új meglepetését. Az utasok pozitív változásokra készülhetnek!

A MÁV-Csoport fontos közleményt adott ki

A magyarországi vonatközlekedés az elmúlt években számos kihívással nézett szembe, de a fejlesztések és karbantartások révén folyamatosan igyekeznek javítani a szolgáltatások színvonalát. Ugyebár a MÁV igyekszik biztosítani a vasúti közlekedést, amely az ország számos pontját összeköti.

Azonban a menetrendek pontossága, a járművek állapota és az infrastruktúra fejlettsége továbbra is vegyes képet mutat. A nagyobb városok közötti vonatok általában megbízhatóbbak, míg a kisebb településekre közlekedő járatok esetében gyakrabban fordulnak elő késések és technikai problémák.

Szóval a menetrendek pontosságát gyakran említik meg az utasok, és sok vonat elavult, ami kényelmetlenséget okoz. Az állomások és a vonatok tisztasága sem mindig felel meg az elvárásoknak, de ezen folyamatosan dolgoznak.

Lázár János, az építési és közlekedési miniszter, több jelentős változást ígért a vasúti közlekedés terén. Az is tervben van, hogy minden Intercity-járaton állandó takarítószemélyzet lesz, április 1-től. Utána június 1-től késési biztosítást vezetnek be a MÁV és a Volán járatain.

Ha egy vonat vagy busz 20 percet vagy annál többet késik, akkor a MÁV visszatéríti az utasnak a jegy árának 50 százalékát. Mindezt automatikusan. Ha valaki telefonon vette a jegyét, akkor a bankszámlájára utalják vissza az összege, ha automatában, interneten vagy személyesen, akkor az utazás befejezése után kapja vissza a jegy árának felét a jegypénztárnál.

Azonban most derült égből villámcsapásként jön egy újabb változás áprilistól. Mi ez pontosan, azt a galériánkban leleplezzük!

A bérletesekre is kidolgoztak egy konstrukciót: ha az adott hónapban ötször késik a járműve, akkor a következő havi bérletből 10 százalék kedvezményt kap. Ehhez a MÁV appban be kell állítani a késési biztosítást. Azonban most maradjunk az applikációban, mert ezt fogja érinteni a nagy változás.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Sofía Vergara elkápráztatja a rajongókat nyári fotójával, miközben új bőrápoló márkáját népszerűsíti.
Sztárok
„Mr Sheffield” néven ismerte meg a világ „A dadus” című sorozat sztárját. De mi lett vele azóta?
Home&Design
Ha valamikor, most aztán igazán fontos a fenntarthatóság, így jobban tesszük, ha kétszer meggondoljuk, tényleg a kukában van-e a helye használt dolgainknak.
Lifestyle
Már talán el is felejtettük, most egy új csokifajta miatt emlegethetjük már a dubaji csokit. Ez az édesség talán még annál is őrültebb.
Sztárok
Ellen Pompeo, a Grace klinika legendás Meredith Grey-je, most mindent elárult a sorozat jövőjéről és saját szerepéről, meglepő döntésekkel és személyes vallomásokkal.
Sztárok
Billie Eilish története jól mutatja, mennyire mély hatással lehet ránk egy olyan dolog is, amit például gyerekként szégyellünk, ám később identitásunk szerves részévé válik.