Utazás

Már oxigén is van a Marson!

Egy kis műszer sikeresen állít elő oxigént a Marson.

Moxie, mint a jövő kulcsa

Egy uzsonnásdoboz-méretű szerkezet, az úgynevezett Moxie tavaly február óta sikeresen állít elő oxigént a Marson – nagyjából annyit, mint egy átlagos fa a Földön –, kutatók most egy jóval nagyobb teljesítményre képes verziót juttatnának el a vörös bolygóra, előkészítve ezzel az emberi utazásokat.

Cél: több száz fa által megtermelt oxigén mennyiségét előállító szerkezet eljuttatása a Marsra

A szerkezet a Mars 95 százalékban szén-dioxidból álló légköréből termel oxigént. Eddig hét alkalommal, különböző feltételek közepette indították be a szerkezetet, és a Moxie minden alkalommal elérte azt a célt, hogy a bolygó felületén levő szén-dioxidból óránként hat gramm oxigént vonjon ki, nagyjából a földi fák sebességével megegyezően.

A Moxie, amely a NASA bolygókutató központja (JPL) által kifejlesztett Perseverance marsjáró fedélzetén jutott el a vörös bolygóra, bebizonyította, hogy minden évszakban és a nap bármely szakában képes feladata ellátására – állapították meg a kutatók.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A projekt vezető kutatója, Michael Hecht megjegyezte, hogy „sokat tanultak” ebből a kísérletből, amely a jövőbeni, nagyobb léptékű rendszerek alapjául fog szolgálni. A kutatók elképzelései szerint a Moxie méretarányosan megnövelt változatát küldenék a Marsra. Ez a szerkezet még az emberes Mars-utazás előtt kezdené meg működését a vörös bolygón.

A szerkezet folyamatosan termelné az oxigént, immár több száz fa teljesítményét produkálva. Ez elég lenne a misszióban részt vevő emberek ellátásához és olyan rakéta meghajtásához, amely visszahozza őket a Földre.

Ez kiváltaná azt a feladatot, hogy ugyanezt az oxigént a földről kelljen a Marsra szállítani. (MTI)

A rendőrséghez kedden érkezett bejelentés a robbanásról.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...
Lifestyle
Az elején minden tökéletesnek tűnhet: lehengerlő figyelem, erős kémia és az érzés, hogy végre valaki igazán megért. Csakhogy bizonyos viselkedésminták idővel komoly figyelmeztető jelekké válhatnak.