Utazás

Komoly dologra hívta fel a rendőrség a szülők figyelmét

Nem is gondolnánk, hogy ilyen veszélyt is jelent gyermekünkre a telefonozás.

A gyerekek is hajlamosak kizárni a külvilágot

A fülhallgatóból bömbölő zene és az úttesten átkelés közben bámult mobiltelefon jelentette veszélyre hívta fel a tanévet kezdő gyerekek figyelmét a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön Budapesten.

A rendezvényen Szécsi Tibor, a BRFK balesetmegelőzési és közlekedési osztályának vezetője arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy ha autóval viszik a gyereküket iskolába, mutassanak jó példát azzal, hogy bekötik a biztonsági övet és gyermeküktől is követeljék meg ugyanezt. Időben induljanak el, figyelembe véve az ilyenkor megnövekvő forgalmat. Ha tömegközlekedéssel vagy gyalog megy iskolába egy kisebb gyerek, akkor eleinte kísérjék el, gyakorolják be az útvonalat és ismételjék át az alapvető közlekedési szabályokat.

A kézben tartott mobiltelefon használata járművezetés közben tilos, de a gyalogosok számára is veszélyes lehet, ha valaki az úttestre lépéskor belefeledkezik a készülékbe, vagy a zenétől nem hallja a közeledő autókat – figyelmeztetett az alezredes, aki arra is kérte a szülőket, tanítsák meg a gyereküknek, hogy az úttesten mindig zebrán keljen át, előtte pedig nézzen körül (nézzen balra, jobbra és ismét balra).

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a polgárőrség idén is egész szeptemberben fokozott jelenléttel segíti a közlekedést a forgalmas iskolák, óvodák környékén. A tanítási idő kezdetén és végén elsősorban arra ügyelnek, hogy a gyerekek biztonságosan tudjanak átkelni az úttesten.

A fő cél a balesetek megelőzése és a forgalom zavartalanságának biztosítása, de az egyenruhások minden közlekedési szabályszegés esetén intézkedni fognak.

A BRFK által közzétett statisztikai adatok szerint idén eddig 73 gyerek sérült meg Budapesten közlekedési balesetben, közülük a nyári szünetben 23-an – írja az MTI.

Egy kis műszer sikeresen állít elő oxigént a Marson.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...