Utazás

Hihetetlen mélységbe süllyed a hőmérséklet Magyarországon: visszatérnek a fagyok, és egyelőre nem is látszik a lehűlés vége

Dermesztő időjárást hoznak a fagyosszentek: egy ideig nem is reménykedhetünk abban, hogy visszatérnek a 20 Celsius-fokot messze meghaladó napi csúcsok.

Kegyetlen játékot űz velünk a május

Május legelején már kaphattunk egy kis ízelítőt abból, milyen is a nyárias, már-már perzselő meleg, ám jóformán még hozzá sem szokhattunk az andalító érzéshez, rögtön jött az újabb fordulat: múlt héten vasárnap, vagyis május 4-én ismét markáns lehűlés kezdődött, és úgy tűnik, a tendencia tovább tart majd, mint reméltük. Németh Lajos meteorológus a TV2 Mokkájának úgy nyilatkozott, a napokban egymást váltják majd a frontok, és tulajdonképpen ennek is köszönhető, hogy az előttünk álló hétvége sem hozza majd el a várva várt felmelegedést.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint csütörtökön nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok. Elsősorban a délnyugati, déli megyékben kell többfelé esőre, záporra számítani. A többfelé élénk északias szél északkeleten meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

A folytatás sem ígér azonban sok jót: a 20 Celsius-fokot meghaladó maximumokat egyelőre elfelejthetjük, hétvégén pedig szó szerint az arcunkra fagy majd a mosolyunk!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.