Utazás

Megmutatjuk hazánk legvarázslatosabb karácsonyi vásárait

Budapest

Ha valami szerintünk igazán kihagyhatatlan a téli karácsonyi vásárok sokaságából, az egyértelműen hazánk fővárosa! Budapesten számos adventi vásárt rendeznek minden évben, ezek közül feltétlenül meg kell említenünk az ország talán leghíresebb és az ünnepek szempontjából igazán fontos eseményét, a Budapesti Karácsonyi Vásárt, melyet minden évben a Vörösmarty téren rendeznek meg. Felejthetetlen élmény lesz azoknak, akik ellátogatnak ide, erről pedig idén már Antonio Banderas is tudna mit mesélni.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Debrecen

A Kossuth téren és a Piac utcán november 25-én nyitott a Debreceni Adventi Vásár, amely többek között egyedi kézműves termékekkel, ellenállhatatlan finomságokkal, lélekmelegítő forralt borral várja – közel 100 faházban – a karácsonyra készülődő vásárlókat. Ezen felül december 2-ától a Régi Városháza udvarán Angyalliget varázsolja el a látogatókat. Az adventi forgatag ez alkalommal egy több mint 30 méter magas óriáskerékkel is kiegészül – a fényárban úszó Debrecen lenyűgöző látványára szomjazók nagy örömére. A monumentális szerkezet a teljes adventi időszakban áll majd a kíváncsiskodók rendelkezésére.

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.