Utazás

Magyarország ékszerdoboza - Kőszeg meseszép látnivalói

Van egy város Vas megyében az osztrák határhoz közel, ahol a történelem falai még ma is állnak. Ahol tiszta, alpesi levegő, tiszteletben és szokásban tartott hagyományok, valamint becsületkassza várja mindazokat, akik fel szeretnék fedezni hazánk egyik leggyönyörűbb és leghangulatosabb középkori városát.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Története
Kőszeg - Vas megyében egyedülálló módon - már 1328-ban királyi városi címet kapott, amelyet 1648-ban szabad királyi városi ranggal erősítettek meg. 1532-ben Jurisics Miklós várkapitány megvédte a várat a törökökkel szemben, így Nyugat-Magyarország és Bécs is megmenekült a török hódítástól. A sikeres ellenállás hírnevet, majd gazdagságot hozott a városnak, a későbbi idők történelmi viharai, fegyveres összecsapásai pedig elkerülték a virágzó települést. Ezért lehet ma Kőszeg országunk műemlékekben egyik leggazdagabb települése.

Történelmi városközpontjával és a város stílusában keveredő három - magyar, német, horvát - nemzetiségi kultúrával Kőszeg valóságos kulturális svédasztalnak számít. Tájvédelmi körzete számos látnivalót kínál a természet szerelmeseinek is, a közel 12000 lakos közül a legtöbben pedig bármikor kaphatóak egy kedves szóra, útbaigazításra, igazi, magyar vendégszeretetre.

Főbb látnivalók - a Jurisics-vár
A város központjától 1,4 km-re, a belváros északnyugati sarkában helyezkedik el a 13. században épített Jurisics-vár, mely a fentebb említett várvédő katonánkról kapta a nevét. A várat városfal és várárok veszi körül, a város egyéb részeitől is külön vizesárok különítette el. A szintén vizesárok által elhatárolt külső vár - elővár - elhelyezkedése és formája a városfalak és az utcák szempontjából független. A belső vár szabálytalan négyszög alakot formál, ám két oldala egybeesik a városfal vonalaival. A várat nemrég felújították, megtekintése kötelező program a kőszegi városnézés közben.

Oldalak

Utazás
Sztárok
Gryllus Dorka szokatlanul viselkedett a Reggeli adásában, ami ráirányította a figyelmet az 50 év feletti nőknél gyakran jelentkező agyi ködre, a hormonális ingadozásokra és a tartós stressz káros...
Sztárok
Megrázó vallomással tért vissza a nyilvánosság elé Harry herceg, aki a MasterClass amerikai oktatási platformon indított, 20 részes online kurzusában nyíltan beszélt a gyász és a depresszió elleni...
Sztárok
Újabb drámai fordulat történt Dudás Miki édesapjának perében: a gyászoló család határozottan visszautasította a vádlottak által felajánlott 8 millió forintos kártérítési összeget, így az eljárás...
Lifestyle
Történelmi egyetértés született a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzék egyöntetűen támogatják, hogy december 24-e hivatalos munkaszüneti nap legyen, végleg megszüntetve a szombati...
Home&Design
Az 1920-as évek csillogása, a geometrikus formák és a fényűző részletek ismét meghódítják a lakberendezést. Az art deco stílus azonban ma már nem feltétlenül jelent hivalkodó enteriőrt: néhány jól...
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...