Meglepő: ennyi pénz jut idén a magyarok nyaralására

Ennyi az annyi
Az előző évhez képest 5 százalékponttal csökkent a maximum 50 ezer forintos keretből gazdálkodók száma, és körülbelül ugyanennyivel nőtt a 200 ezer forint feletti büdzsével rendelkezők aránya. Az utazást továbbra is elsősorban félretett pénzből finanszírozzák a nyaralók (77 százalék), amelyet az aktuális havi bevételekkel (36 százalék) és a cafeteria-kerettel (20 százalék) egészítenek ki. A nyaralók fele a főszezonban, júliusban és augusztusban utazik, 10 százalék pedig szeptemberre időzíti éves pihenését.
A magyarok több mint kétharmada belföldön nyaral. A hazai úti célok között jelentősen nőtt a Balatonon kívüli üdülőhelyek népszerűsége, idén 54 százalék választ ilyen helyet, ami csaknem 10 százalékpontos növekedés tavalyhoz képest.

























