Utazás

Korlátozza az utasai számát a legnagyobb forgalmú brit repülőtér

A munkaerőhiány, valamint az abból eredő fennakadások miatt kényszerültek erre a lépésre.

Napi százezer fős limit

Napi százezerben korlátozta ősz elejéig az induló utasok napi számát a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a londoni Heathrow a munkaerőhiány és az ebből eredő fennakadások miatt. Az üzemeltető kérte a légitársaságokat, hogy a nyári szezonra ne értékesítsenek több férőhelyet a Heathrow-ról induló járataikra – írja az MTI.

John Holland-Kaye, a legnagyobb brit légikikötő vezérigazgatója az utasokhoz intézett, kedden ismertetett nyílt levelében azt írta: a globális polgári repülési ágazat már kezd magához térni a koronavírus-járványból, de az utóhatásai még mindig nehézségeket okoznak az egész szektornak.

Holland-Kaye szerint az elmúlt négy hónapban olyan ütemben emelkedett az utasforgalom Heathrow-n, mint a korábbi negyven évben összesen. A London nyugati határában működő repülőtér a vezérigazgató közleménye szerint már tavaly novemberben elkezdte a munkaerő-toborzást, számítva a forgalom nyári felfutására, és a biztonsági ellenőrzés területén július végén már ugyanannyian dolgoznak majd, mint a járvány előtt.

Vannak azonban a repülőtéren olyan kritikus fontosságú működési területek, amelyek továbbra is jelentős munkaerőhiánnyal küzdenek, és ez komoly mértékben korlátozza a repülőtér egészének kapacitásait.

Fotó: 123rf

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.