Úgy folytatták, hogy az Andrássy úti délutáni rendezvény miatt a 105-ös és a 178-as autóbuszok már 10 órától módosított útvonalon, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Dózsa György út között a Podmaniczky utcán közlekednek, a 72M trolibusz megállóinak érintésével. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Dózsa György út zárásakor, várhatóan 15.20 és 15.50 között a 20E autóbusz a Zichy Mihály út-Erzsébet királyné útja-Hungária körút módosított útvonalon közlekedik, a Hősök terét nem érinti. A 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok a Zichy Mihály út-Hermina út-Állatkerti körút útvonalra terelve járnak a Benczúr utca és a Hősök tere megállójukat nem érintik, viszont megállnak a 70-es, 72M trolibuszok érintett megállóiban, a 75-ös trolibusz a Stefánia út-Hermina út-Állatkerti körút módosított útvonalon közlekedik. Az Andrássy út Hősök tere és Oktogon közötti zárása idején, várhatóan 15.40 és 16.20 között a 4-es, 6-os villamosok a Dél-budai végállomásuk és a Blaha Lujza tér, valamint a Széll Kálmán tér és az Oktogon között közlekednek, a 76-os trolibusz a Jászai Mari tértől a Ferdinánd hídig, a Keleti pályaudvartól pedig (a Wesselényi utcától a 74-es trolibusz útvonalán) a Károly körút (Astoria) megállóhelyig járnak, a 73-as trolibusz nem közlekedik - sorolták. Az Andrássy út Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti lezárása idején, várhatóan 16.00 és 16.40 között a 70-es, 78-as trolibuszok rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, illetve a Keleti pályaudvar felől csak az Akácfa utcáig járnak. A bkk.hu/nemzetiunnep oldalon folyamatosan tájékoztatást adnak a közösségi közlekedési változásokról.