Új Kolodko-alkotás jelent meg Budapesten – Tudj meg mindent a mini csodaszobrokról!

Az elmúlt években sorra bukkantak fel Magyarországon az alig egyarasznyi szobrok, Budapesten sétálva nem is olyan nehéz bele botlani egybe. Ezek mind Kolodko Mihály szobrász gerilla-alkotásai, amelyek viccesen, játékosan, mindig valamilyen csavarral állítanak emléket mesehősöknek, hírességeknek vagy művészeknek. Cikkünkben megmutatjuk a miniszobrokat, köztük a legújabbal, ami pár napja került ki a Szabadság hídra.

Kolodko Mihály miniszobrai

Ferenc József függőágyban lazul a Szabadság hídon – ezt ábrázolja a legújabb budapesti Kolodko-miniszobor. A kapcsolódási pontot az Osztrák–Magyar Monarchia egykori uralkodója és a magyar főváros egyik legszebb hídja között az adja, hogy az átkelőt 1896-os átadásakor a császárról nevezték el, új nevét pedig csak 1946-ban kapta meg. A függőágy pedig minden bizonnyal a Szabihíd nevű kezdeményezést idézi meg, azt az ingyenes kulturális rendezvénysorozatot, amely lehetőséget ad a Szabadság híd gyalogos használatára, és célja, hogy közelebb hozza az embereket a városhoz és folyóhoz.

Nem ez az első miniszobor, ami hazánkban feltűnt, Kolodko Mihály évek óta helyezi el gerilla-módon a miniszobrait, amelyek mindegyike közkedvelt mesehősöknek, hírességeknek vagy művészeknek állít emléket. A gerillaszobrászat kifejezés onnan ered, hogy a szobrok engedély nélkül kerültek ki a közterekre, bár először nem is volt erre szabályzat.

Kolodko Mihály (Mihail Kolodko) 1978-ban született Kárpátalja legnagyobb városában, Ungváron. Az anyai ágon magyar származású szobrász művészi irányú érdeklődése a középiskola elvégzése után, 1996-ban az Ungvári Erdélyi Béla Művészeti Szakközépiskolába vezette, majd 2002-ben diplomát szerzett a Lembergi Művészeti Akadémia szobrász szakán.

Alapvetően a monumentális szobrászat érdekelte, de ez a műfaj inkább a korai évekre, a Szovjetunió időszakára volt jellemző, ahol a nagy, csodálatot kiváltó alkotásokat kedvelték. Eleinte köztéri szobrokat készített, mivel tanulmányait a plein air művészet terén gyakorolta, egyéni és csoportos munkákban is. A köztéri szobrok egy más dimenziója született meg azáltal, hogy rátalált a mostanában olyan sok embert érdeklő miniszobrok témájára, melyek szerinte ugyanolyan drámai erővel tudnak hatni a szemlélődőkre, mint az óriási alkotások.

Első apró alkotásai Ungvár utcáin jelentek meg, és eleinte vegyes fogadtatásra találtak; később, mikor már megszokottá váltak, az emberek megkedvelték őket. A kis méretű szobrok elkészítése onnan eredt, hogy a nagy méretben készülő szobrokat is először kis méretben kell elkészíteni. A művésznek nem mindig volt tervei megvalósításához megrendelője, és így anyagi fedezet híján, hogy ötletei ne vesszenek el, elkészítette őket kicsiben. Legtöbb szobra Ungváron található, de miután 2017-ben családjával áttelepült Magyarországra, itt is megjelentek alkotásai. További munkái megtalálhatóak például Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban és Svédországban is.

Először a Főkukac szobrát készítette el Budapesten, ungvári elődje mintájára. A 15 cm-es szobrocska a Parlamenttel szemben helyezkedik el a Halász utcánál. Kolodko kedvenc gyermekkori mesefigurája kelt életre a kis szoborban: azt szerette volna, ha gyermekei is úgy tekintenek rá, mint ő gyermekkorában. Számára azért is volt fontos ez a mesesorozat, mert nézése közben tanulta meg a magyar nyelvet.

Az apró szobrok hazánkban is hamar népszerűséget szereztek maguknak, olyannyira, hogy némelyiket többször is ellopták. Például a Mekk Elek szobornak már a második példánya van kint a téren; viccesen Mekk Elek 2.0-nak hívják a gerillaszoborként elhíresült alkotást.

Ezek a mi kedvenc magyarországi Kolodko-szobraink. Lapozd fel a galériánkat!

A kockásfülű nyúl szobra a Sándor palota közelében, a Budavári Sikló végállomása mellett kémleli a tájat.
Kattints a további képekért!

Ma már teljesen magányosan áll, ám 47 éve fontos szerepet töltött be.

Leadfotó: instagram.com/kolodkomini

Oldalak