Utazás

Durva: A nácik miatt kellett átnevezni ezt a kisbolygót

Mindenki jóváhagyta a névválasztást

A NASA úgy értesült, hogy a törzs képviselői nem emeltek kifogást a névválasztás ellen. Szintén egyetértését fejezte ki a Kuiper-övben található objektumok hivatalos elnevezéséért felelős Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) és Kisbolygó-kutató központja (MPC). Az Arrokothot még öt évvel ezelőtt, 2014-ben a Hubble űrteleszkóp fedezte fel, a NASA pedig egy évvel később, 2015-ben döntött úgy, hogy a New Horizons misszióját kiterjesztik a különleges égitest vizsgálatára. A tudósok álláspontja szerint a Kuiper-övben elhelyezkedő, 36 kilométer hosszú, vöröses színű Arrokoth két objektum lassú egybeolvadásából keletkezett a Naprendszer korai időszakában.

Az Apophis nevű kisbolygó 2029-re érhet ide.

Leadfotó és fotók: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.