Utazás

Kihagyhatatlan hely a Balatonnál - Keszthely

A Balaton egyik fővárosaként is emlegetett Keszthely 765 éves múltra tekint vissza. A turisták kedvelt üdülőhelye a Balaton, azon túl pedig Keszthelyt részesítik előnyben. 

Elhelyezkedés:
Keszthely a Zala megyében, a Balaton nyugati csücskében helyezkedik el. Népessége nem sokkal haladja meg a 21 ezer főt.
 

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Látnivalók:
Festetics-kastély:
1745-ben a Festetics család kezdte meg építtetését. Akkoriban 34 terme volt, mely mára már 101-re bővült. A kastély barokk stílusban épült, ami bámulatos szépsége az oda érkezőket letaglózza. A gyönyörű kastélyparkba évente 70 ezer egynyári virágot ültetnek el. Az előkertet vadgesztenyefák, török mogyoró, orgonák, fekete fenyők és más fák, bokrok mellett két klasszikus szépségű japánakác, valamint Festetics György gróf mellékalakokkal kiegészített bronzszobra és egy nagy szökőkút díszíti.

Balaton Múzeum:
1897 júniusában alakult meg a Balatoni Múzeum-Egyesület, mely létrehozta a mostani Balaton Múzeumot, de csak az 1930-as évek végére sikerült befejezni az épületet. Állandó kiállításaik között szerepel a balatoni halak akváriuma, a Halápy János emlékszoba és a Fejezetek a Balaton történetéből.

Sétáló utca
A sétáló utcában számos műemlék jellegű épület található, melyek nagy része a 19. század második felében épült. A sétálóutca végét a Georgikon és a meredek Szalasztó utcák keresztezik.

 

Programok:
Félmaraton, maraton:
Keszthely adottságainak köszönhetően rengeteg sport programot kínál az érdeklődőknek: futást, biciklizést vagy akár túrázást. Május 26-án az 5. éves jubileumi Keszthelyi Kilométerek a pünkösdi hétvégén várják a mozogni vágyókat.

V. Balatoni Tavaszi Fesztivál:
Április 30-tól várják az oda látogatókat Május elsejéig zenés programokkal.

Keszthely Város Napja:
Hagyományosan június első hétvégéjén rendezik meg a Város Napját. A különböző kitüntetések átadása mellett számos kulturális, sport és szórakoztatót rendezvénnyel várják a turistákat és a helyi lakosokat.

Strand: 
A strand a forgalomtól távol, csendes helyen, a város délnyugati szélén található. A pázsittal, kisebb-nagyobb fákkal borított strandon öltöző kabinok, vizesblokkok, sportpályák, három homok röplabdapálya, egy focipálya, három játszótér, óriáscsúszda, vizibicikli, napozóágy kölcsönzés, mini-golfpálya és büfék állnak a fürdővendégek rendelkezésére.

 

Gasztronómia:
Keszthelyen is találkozhatunk a Balaton jellegzetes ételeivel. Ha Keszthely felé járunk érdemes megkóstolnunk az ott készített vadételeket, halakat - főként a süllőt -, a balatoni halászlét. Ezekhez az ételekhez természetesen balatoni borok fogyasztandók, melyek a kistermelőknél a legjobbak!
 

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...