Utazás

Megdöbbentő videó: kényszerleszállás közben kettétört egy repülőgép

Felvétel is készült a látványos szerencsétlenségről. Kész csoda, hogy mindenki épségben szállt ki az óriásgépből.

Kettészakadt a repülőgép

A felszállás után nem sokkal kényszerleszállást kellett végrehajtania a DHL globális szállítmányozási cég által üzemeltetett Boeing 757-200 típusú teherszállító repülőgépnek a Costa Rica-i Juan Santamaria nemzetközi repülőtéren. A kényszerleszállás közben a gép letért a futópályáról, majd kettétört a törzse és leszakadt a farka – adta hírül a 444.hu a The Guardian nyomán.

A DHL közölte, hogy a Guatemalába tartó gép személyzete csodával határos módon nem sérült meg, de a biztonság kedvéért orvosi megfigyelés alá helyezték a legénység egy tagját. Az előzetes információk szerint a gép hidraulikus rendszere hibásodhatott meg. A DHL és az illetékes hatóságok megkezdték a hiba okának feltárását, a Boeing addig nem kívánta kommentálni az esetet.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Több „időkapszulát” találtak az Operaház felújítása során. Köztük olyan százharminc éves leveleket, amiket több mint hat évtizede rejtettek el a mennyezetben.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére is!
Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...