Utazás

Így még sosem ünnepeltünk: a feje tetejére áll az időjárás karácsonykor

Szenteste 14 fok is lehet

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég. A nap első felében még csak helyenként, majd egyre többfelé eső, zápor valószínű. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között várható, a déli országrészben lesz enyhébb az idő. Pénteken többnyire egész nap erősen felhős vagy borult lesz az ég, estétől azonban északnyugat felől elkezdhet szakadozni a felhőzet. Eleinte többfelé, majd egyre inkább déli országrészben lehet csapadékra számítani. A jellemző halmazállapot az eső lesz, azonban elsősorban a hegyvidéki területeken, kisebb eséllyel a délnyugati, déli megyékben havas esőbe, hóba is válthat a csapadék. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható, északnyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Szombaton északnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, napközben gomolyfelhő-képződés és felhőátvonulások várhatóak, több-kevesebb napsütéssel. Helyenként hózáporok alakulhatnak ki. Az északi, északnyugati szél nagy területen erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között valószínű - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Szerencsésnek mondhatod magad, ha te is itt élsz.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Nyaralás előtt a legtöbben bezárják az ablakokat, elzárják a vizet és ellenőrzik a bejárati ajtót. Van azonban egy apró elektromos eszköz, amelyről meglepően sokan megfeledkeznek, pedig érdemes lenne...
Lifestyle
Magyar Péter szerint a rászoruló családok terheit enyhítő, százezer forintos támogatás automatikusan jár az arra jogosultaknak. A miniszterelnök kiemelte: a kormány azonnali segítséget nyújt a...
Sztárok
Kiszel Tünde egy rendkívül érzelmes bejegyzésben köszöntötte fel kislányát, Hunyadi Donatellát a a születésnapján. A dekoratív médiaszemélyiség szívhez szóló szavai és a posztot elárasztó emojik hűen...
Egészség
Az öregedés biológiai folyamatait nem állíthatjuk meg, de a legfrissebb kutatások szerint drasztikusan lelassíthatjuk. Mutatjuk azokat a tudományosan elismert alapanyagokat, amelyek bizonyítottan...
Lifestyle
Egy friss tudományos elemzés szerint a csecsemők képernyőhasználata súlyos, életre szóló fejlődési kockázatokkal jár. Szakértők kongatják a vészharangot, mivel a két év alatti gyerekeknél a digitális...
Sztárok
Nem mindennapi helyzetben próbálja ki magát Sánta Laci és Széphalmi Juliska: a válásuk után is együtt dolgozó, közös gyermeküket közösen nevelő expár az RTL+ Exek csatája második évadában is bizonyít...