Itt nézheted élőben, mit lát Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomás ablakából

A NASA hivatalosan is élőben közvetíti folyamatosan, hogy mit látnak az űrhajósok, köztük Kapu Tibor is a Nemzetközi Űrállomáson.

A kamera a bolygónkat, vagyis a Földet mutatja, és a rádióadásokba is bele lehet hallgatni

Az emberiség történetének egyik legnagyobb előrelépése a világűr meghódítása volt. Ezt nem csak tudományos mérföldkőnek lehetett tekinteni, hanem új távlatokat nyitott meg a földi élet megértésében. Most a magyarok ismét büszkék lehetnek, mert Farkas Bertalan után Kapu Tibor is feljutott a kozmikus térbe.

Idén június 25-én, magyar idő szerint reggel 8:31-kor a floridai Kennedy Űrközpontból elindult a SpaceX Crew Dragon űrhajója, fedélzetén négy űrhajóssal: az amerikai Peggy Whitson parancsnokkal, az indiai Shubhanshu Shuklával, a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewskivel és a magyar Kapu Tiborral. A küldetés célja az volt, hogy a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) juttassa a legénységet, ahol mintegy 14 napot töltenek el, és rengeteg tudományos kísérletet végére próbálnak meg pontot tenni. A dokkolás sikeresen megtörtént június 26-án, 14:23-kor, amikor Kapu Tibor hivatalosan is belépett az ISS fedélzetére.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kapu Tibor küldetése nem csupán szimbolikus, hanem tudományos szempontból is kiemelkedő. A magyar kutatóűrhajós az Axiom-4 misszió keretében több magyar fejlesztésű kísérletet végez el, amelyek a biológia, anyagtudomány, orvostudomány és környezetkutatás területét érintik. Az egyik legfontosabb vizsgálat a DNA-REPAIR kísérlet, amely a kozmikus sugárzás élőlényekre gyakorolt hatását tanulmányozza. Ennek keretében muslicák DNS-ét vizsgálják, hogy megértsék, milyen javító mechanizmusokkal lehet védekezni a sugárzás ellen – ez kulcsfontosságú lehet a jövőbeli Mars-utazások során.

Kapu Tibor nagyon jól bírja a megterhelő munkát az ISS-en. Most te is megnézheted, hogy mit lát a magyar űrhajós, ha kinéz az ablakon. Hogyan tudsz ehhez csatlakozni, azt a galériánkban megmutatjuk neked!

Leadfotó: NASA - Ax-4 official

Oldalak

Lifestyle
Egy őszinte elköszönés sokkal többet ér egy kitalált vészhelyzetnél. Egy randialkalmazás vezetője elmondta, hogyan léphetsz le egy rosszul sikerült első randiról anélkül, hogy tapintatlan lennél.
Lifestyle
A fél citrom hűtőbe helyezése első hallásra furcsa háztartási trükknek tűnhet, pedig egyre többen vetik be ilyenkor.
Sztárok
Merész formátumba vág bele az RTL, amit afféle bírósági talkshowként lehetne behatárolni.
Lifestyle
Sokan szoktak ugye panaszkodni Magyarországon, hogy alaposan megemelkedett a zöldségek ára.
Keselyű sorozat
Október 17-től kezdi vetíteni a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt, az indulás előtt pedig a sorozat rendezőjével, a többszörös díjnyertes Kovács Istvánnal beszélgettünk...
Home&Design
Egy konyhafelújítás során rengeteg döntést kell meghozni, de van egy részlet, amelyet különösen könnyű elrontani. Lehet bármilyen gyönyörű a végeredmény, ha néhány hónap után már minden kiömlött...