Utazás

Legenda vagy valóság: A középkorban volt egy női pápa, Johanna

Bizonyítékok

Egy elmélet szerint III. Benedek, akiről alig maradt fent információ, csak az egyház által kitalált pápa volt Johanna pápanő helyett, akit a 17. században töröltek a történelemből. További bizonyítéknak tartják továbbá, hogy korai egyházi dokumentumokban szerepel ugyan július 17., mint IV. Leó halálának dátuma, de az évszám hiányzik. Elképzelhető, hogy mesterségesen meghosszabbították regnálásának időpontját. Több krónikában is említik ugyanis Johannát, például Martinus Polonus 1247-ben: „Ez után a Leó után uralkodott Johannes Anglicus Mainzból, 2 év 7 hónap 4 nap (…) Ez a Johannes, mint megbizonyosodunk, egy nő volt, aki (…) különböző tudományágakban oly módon tündökölt, hogy senkihez nem volt mérhető”.

A történet hívői bizonyítéknak tekintik azt az anya-gyermek szobrot is, amely a Colosseum és a Szent Kelemen-bazilika közötti sikátorban található, ahol állítólag a pápai menet megtorpant és a nőpápa világra hozta gyermekét. A későbbi körmenetek elkerülték ezt a helyet a szégyen miatt, amit az eset a pápaság intézményére hozott. Kétkedésre ad még okot, hogy a sienai katedrálisban a pápák mellszobrai között több mint kétszáz évig látható volt egy szobor ezzel a felirattal: Johannes VIII, Femina ex Anglia, azaz "VIII. János pápa, egy nő Angliából". VIII. Kelemen pápa rendeletére 1601-ben a szobrot Zakariás pápa képére alakították át.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A legújabb bizonyítékra 2018-ban derült fény: egy ezüst dénár elemzése arra engedett következtetni egy régészt, hogy a nő, vagy legalábbis Johannes Anglicus, valóban létezhetett.

Lapozz!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.