A városnézésen túl – Ennyi csodás élményt tartogat a varázslatos Isztambul

Mindig is vonzott Isztambul pezsgő hangulata, de amikor a HotelPremio Group és a Go Türkiye meghívására lehetőségem nyílt egy exkluzív utazásra, az izgalom már-már eufórikus volt, így nem is volt számomra kérdés, hogy igent mondjak a kalandra. Öt nő társaságban vágtam neki az útnak, de nem a klasszikus városnézős tempóval: a hangsúly a kikapcsolódáson, a wellnessen és a kulináris élvezetek felfedezésén volt – az élmény pedig, mondanom sem kell, minden képzeletemet felülmúlta.

Egy életre szóló élmény

Hatalmas izgalommal indultam neki márciusban az isztambuli vakációnak, s bár tudtam előre, hogy sajnos nem a legideálisabb lesz az időjárás, ez egy pillanatra sem szegte kedvemet. Miután gépünk leszállt, első állomásunk Şile volt, az ázsiai oldalon fekvő festői tengerparti városka, ahol két éjszakát a romantikus hangulatú Casa Lavanda Boutique Hotelben töltöttünk, családias atmoszféra és természetközeliség közepette. A szálloda története nagyon kedves hagyományokra nyúlik vissza: Ahmet és Feryal Şen egykori otthonát gyermekeik, Ekin és Emre álmodták újra, hogy vendégek számára is megnyithassák a kapuit.

isztambul sajtóút

isztambul sajtóút

A szálloda biodinamikus gazdálkodással termeli a saját alapanyagait, és a díjnyertes séf étlapján ezekből készít mesterműveket – mondanom sem kell, mind elképesztően ínycsiklandó volt. Az pedig külön öröm volt számomra, hogy mivel vegetáriánus vagyok, szállásadóink végig figyeltek arra is, hogy semmiben sem szenvedjek hiányt, így a Michelin-csillagos étteremben a fine dining élmény is felejthetetlen volt: a szarvasgombás gesztenyekrémleves, a friss zöldséges tálak, no meg a gazdag reggeli mind gasztronómiai mennyországba repítettek.

isztambul sajtóút

És persze a wellness sem maradhatott el: a masszázs és a szaunázás után valódi testi-lelki feltöltődésben lehetett részem – a balinéz masszőröknek hála konkrétan újjászülettem –, de a másnap reggeli jóga is pontosan olyan jól esett, ahogyan azt vártam – pedig nem vagyok egy túl sportos alkat.

Ezután teljesen kipihenten vághattunk neki Şile felfedezésének. A festői kisváros legismertebb nevezetessége a világítótorony, amely évszázadokon át irányt mutatott a Fekete-tenger hajóinak – ide természetesen mi is ellátogattunk, és a tengerre nyíló panorámában gyönyörködtünk, meg persze lőttünk néhány Instagram-kompatibilis fotót is. Az aranyos város gazdasági története is különleges: a múlt század elején a város a selyemipar központjává vált, a malmok munkalehetőséget biztosítottak a helyieknek, és a térség fejlődését is elősegítették. Ma is élénk a textilipar: személyesen is bejártunk egy műhelyt, ahol minden lenvásznat hagyományos, kézműves technikákkal készítenek, mintha visszarepülnénk az időben.

A harmadik nap a nyüzsgő Isztambul felé vezetett minket, és természetesen nem hagytuk ki a Boszporusz híd megcsodálását sem. Ezt követően a bájos Kuzguncuk-negyed színes házai között sétáltunk, közben apró boltokat és hangulatos kávézókat fedeztünk fel – egy édes kis pékségben finom, krémes kávéval kényeztettük magunkat –, mindezt pedig jó sok macska társaságában tehettük, akik szinte a város minden négyzetcentiméterén várják a cicarajongókat (tehát, aki hozzám hasonlóan imádja a nyávogó szőrgombócokat, annak Isztambul kötelező!).

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Sajnos az időjárás ekkor nem volt hozzánk kegyes – hűvös volt, fújt a szél, ráadásul esett is –, így hamarosan a The Galata Istanbul Hotel felé vettük az irányt, amelynek eleganciája azonnal elvarázsolt minket. Ezt már nagyon vártam, ugyanis a programban szerepelt a tradicionális Hammam-kezelés is, amelyet korábban sosem próbáltam, de egy barátnőm azt mesélte róla, hogy zseniális - és hát, mint az hamar kiderült számomra, igaza is volt. Az élmény egészen leírhatatlan volt: a testkezelés, a szappanos dörzsölés, a hajmosás és az arcpakolás után olyan tisztának, illetve puhának éreztem magam, mint még soha. A Hammam végére már eléggé megéheztünk, így alig vártuk, hogy egy különleges, sőt igencsak exkluzív vacsorában legyen részünk a Cuma Restaurant-ban, amely egy történelmi épület első emeletén található.

No, de persze vakációink nemcsak az evésről és a pihenésről szólt: az Istanbul Modern kortárs művészeti múzeum kulturális élménye új színt vitt az utazásba, hiszen a kiállítások és interaktív programok révén még jobban megértettük a török kortárs alkotók világát. Ebédre a múzeum éttermében foglaltunk helyet, szemben a Boszporusszal, ami így mondanom sem kell, még fantasztikusabb élmény volt, mint gondoltam. Az pedig ismételten külön öröm volt számomra, hogy a sokféle hús-és halétel között vegetáriánusként itt is bőven tudtam válogatni a preferenciámnak megfelelő finomságok között.

És akkor jött a program, ami minden Isztambulba utazó turista nagy álma, vagyis következett a Grand Bazaar, azaz a Nagy Bazár forgataga: a színes portékák, édességek, kézműves tárgyak, mindenféle szuvenírek, cipők, táskák, pénztárcák (a legnagyobb luxusmárkák tökéletes másolatai között lehet csemegézni), no meg persze a tradicionális alkudozás mind-mind hozzájárultak a nyüzsgő kaland varázsához – arra érdemes felkészülni, hogy nehezen lehet tájékozódni az épületen belül, de az árusok legtöbbje mind nagyon segítőkész, és szívesen adnak útbaigazítást, ha kérünk tőlük.

És ha már ott jártunk, illetve volt még egy kevés a szabadidőnkből, természetesen a híres nevezetességek sem maradtak ki: elsétáltunk a Hagia Sophia és a Kék Mecset irányába, melyek káprázatos látványa egyszerre lenyűgözött minket.

Az utazás zárásaként a Mürver Restaurantban fogyasztott vacsora, a csodás tengerre és Topkapi-palotára nyíló panoráma mellett, igazán elegáns és inspiráló befejezése volt ennek a felejthetetlen kiruccanásnak. Ha úgy döntenél, hogy a legjobb barátnőiddel vennétek be Isztambult, egy percre se bizonytalanodjatok el: lesz lehetőségetek városnézésre, wellnessre, finomabbnál finomabb ételek kóstolására, kulturális élmények élvezetére, no meg persze jó sok shoppingra – mindezt pedig teljes biztonságban tehetitek nőként. Sőt, az esti órákban akár egy hangulatos shisha bárt is nyugodt szívvel fel lehet keresni, viszont ha ez a terv, mindenképpen érdeklődjetek a hoteletek recepciójánál, hogy milyen közeli, helyiek által látogatott létesítmény ajánl a szálloda alkalmazottja, ő ugyanis biztosan tudni fogja, hol élvezhetitek a legjobb vízipipát - mi pontosan így tettünk a csajokkal, és életünk egyik legjobb élményében volt részünk.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Christmas
Ki ne fogyasztana örömmel az adventi időszakban egy kis gőzölgő, ínycsiklandó forralt bort? Ráadásul most mutatunk egy kiváló receptet, amit gyerekjáték elkészíteni otthon, így ha nincs kedved, még a...
Lifestyle
A hajszárító alapdarab, amely csodás tincseid szárazzá varázsolására alkalmas. De tudtad, hogy a háztartás más területein is igazi jolly joker lehet? Máris mutatjuk, a hajápoláson túl milyen hasznos...
Fashion&Beauty
A téli divat legszebb arcát mutatja, amikor a kabát nem csupán praktikus réteg, hanem az egész megjelenés meghatározó eleme. Idén a tervezők különösen magasra tették a lécet: izgalmas textúrák,...
Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?
Lifestyle
A karácsonyi készülődés közben valaki különösen közel kerülhet a Nyilashoz. Hétvégi szerelmi horoszkóp.